Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
Gólban gazdag első mérkőzés után a visszavágón sem maradtak rezdületlenül a hálók. Ám a Honvéd 3—0-s előnyét nemhogy nem herdálta el, hanem még ki is egészítette.
Finom szólva sem estek egymásnak a felek a mérkőzés kezdetén. Jobbára a hazaiak uralták a találkozót, de komolyabb lehetőségük nem akadt, ahogy a vendégeknek sem. Pedig a Szparinak kapkodnia kellett volna magát, hiszen háromgólos hátrányból indultak neki ennek a mérkőzésnek. Jöttek is a lehetőségek igen szép számmal, de a helyzetek kimaradtak és a Honvéd a mezőnyfölényét és a lehetőségeit gólra váltotta. A 40. percben a felnőtt csapatban debütáló Göbölyös Dániel indította Ihrig-Farkas Sebestyént, aki cselével becsapta a hálóőrt és az üres kapuba gurított. Hogy a második félidőre elvegyék a Nyíregyháza összes önbizalmát, arról Francis Koné gondoskodott, aki a Rubus Tamás szabálytalansága miatt befújt büntetőt a kapu bal oldalába lőtte.
Két perccel a második játékrész kezdete után beállították az első mérkőzés végeredményét. Jevrem Kosnic 19 méterről elvállalta a szabadrúgást és pazar lövése a bal felső sarokba vágódott. A gól után szinte azonnal jött a szépítés is. Rezes László távoli lövése kipattant a kapusról és jó lesipuskás módjára Vámos Márk kihasználta a kínálkozó lehetőséget. A gólok után valamelyest visszaesett a tempó és már kevesebb helyzet alakult ki, mintha készültek volna egy hosszabb hajrára. Így is lett, hiszen az utolsó 15 percet megnyomták a felek. A 74. percben a csereként beálló Souleymane Youla 14 méterről nem találta el a kaput, félfordulatos lövése után, majd Erdős Gábor lövése is fölé ment. A 80. percben Youla kezezett a tizenhatoson belül és a jogosan megítélt büntető Rezes vágta a kapu közepébe. Ám gólja csupán a kozmetikázásra volt elegendő, a továbbjutáshoz nem. A Honvéd magabiztosan lépett a négy közé, ahol már az MTK és a Ferencváros is bejutott.
Ligakupa, negyeddöntő visszavágó
Nyíregyháza Spartacus FC—Budapest Honvéd FC 2—3 (0—2)
G: Vámos (50.), Rezes (80. – büntetőből) ill. Ihrig-Farkas (40.), Koné (45+2 – büntetőből), Kosnic (47.)
Továbbjutott a Honvéd 6—2-es összesítéssel.
Acsádi Gergő
Üzletet kötött egymással a Cruz Azul és a Chivas…
Nem tudta megközelíteni a korábbi formáját az elmúlt fél évben…
Trincao hibája döntöttel el a trófea sorsát…
A Juventus és az Inter legyőzését követően a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta a Rossoneritől…
A bajorok így továbbra is négy ponttal vezetik a bajnokságot…
Ez már a 12. döntetlen volt a Juve részéről az aktuális bajnoki szezonban…
Lehet, hogy egyszer mégis elkészül…?
Minden átigazolási hír egy helyen!
A Barcelona vezetőedzője elárulta a kapuscsere okát
Sorozatban második meccsén vesztett pontokat Gasperini együttese!
A Real Madrid és a Barcelona vasárnap este csap össze egymással…
Lehet, hogy az első egyben az utolsó is volt!?
Vételi opciójuk is lesz rá…
“Azok után hogy beszéltünk, számomra is egyértelmű a helyzet…”
Nagy népszerűségnek örvend korábbról…
Szoboszlai gólpasszt adott, Chiesa megszerezte első gólját a “Vörösök” mezében!
Osztrák edző irányítja a magyar légiós csapatát…
Hamarosan jöhet a hivatalos bejelentés…
Több mint 10 évig ülhetett annak idején a liverpooli klub kispadján
A hírek szerint a két klub már megállapodott egymással
Már hosszú ideje kiszemelt volt…
Nem kapott sok lehetőséget az olasz csapatnál