Sturridge kihagyja az idény hátralevő részét?
Brendan Rodgers a Liverpool menedzsere nem szolgált túl pozitív hírekkel a csapat legjobb csatárát illetően. Könnyen lehet, hogy Daniel Sturridge idén már nem lesz hadra fogható.

Az angol válogatott támadó még az április 8-án megnyert Blackburn elleni FA kupa visszavágón sérült meg. Első diagnózisok szerint a combján és a csípőjén jelentkeztek problémák. A hírek szerint oly annyira komoly a dolog, hogy előfordulhat az is, hogy Sturridgenak ki kell hagyni az egész hátralévő szezont.
A csapat menedzsere Rodgers is csak annyit tudott elmondani, hogy egyenlőre még kérdéses a visszatérése, de az is lehet, hogy csak a nyári felkészülésre épül fel a csatár.
Nagy csapás ez a Liverpoolnak, ugyanis még versenyben vannak a BL-t jelentő negyedik helyért, azonban Sturridge nélkül akadozik a támadójátékuk.
Egy biztos a csatárral vagy nélküle, de nagyon nehéz dolga lesz a „Vörösöknek” az elkövetkezendő 5 mérkőzésen, ha odaszeretnének érni Európa legrangosabb kupasorozatára.
Herczeg Zsolt