A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
Akármennyire is uralta a mérkőzést a Ferencváros, végül csak döntetlenre volt képes a Szolnok ellen.
Hiába fogadkozott a Szolnok, ahogyan az várható volt, Thomas Doll ismét egy erős csapatot küldött pályára. A zöld-fehérek rögtön támadólag lépett fel, ám az első veszélyesebb lehetőség a vendég szolnokiak előtt adódott. Ám a szöglet utáni fejes a kapu fölött hagyta el a játékteret. A folytatásban egyre másra alakította ki a lehetőséget Doll együttese, de ezek közül Lamah, és Nagy Dániel sem tudott betalálni, hála Pokorni kapusnak. A piros mezesek portása ugyanis több nagy védést is bemutatott, ám húsz perccel a kezdősípszó után Lamah lövésénél már tehetetlen volt. Varga szöglete után ide-oda pattogott a labda, melyet aztán a belga légiós mintegy tizenhétről lőtt a szolnoki kapu jobb alsó sarkába. A Fradi ezután sem vett vissza, nyomás alatt tartotta a vendégeket, de Pokornin továbbra sem tudott kifogni. Kis Károly csapata próbált gyors kontrákkal veszélyeztetni, nem sok sikerrel, a hazaiak védelme ugyanis masszívan állt a lábán, mindent elmond az első játékrészről, hogy Dibusz Dénesnek nem is kellett védenie. És könnyen kettő lehetett volna a Fradi előnye, ha Gyömbér Gábor szabályosnak tűnő gólját nem érvényteleníti les miatt Pintér játékvezető. Ahol az első félidőben abbahagyta a Fradi, ott folytatta a másodikban. Hogy Thomas Doll elégedetlenségében, vagy taktikai okokból cserélt hármat is a szünetben, nem tudjuk, mindazonáltal tény, hogy Somalia, Nalepa és Varga Roland sem jött ki a második félidőre. Miközben a Fradi támadott, és sorra hagyta ki a helyzeteket, kapufát is lőttek, Lauth ráadásul kétszer is csak Pokornival állt szemben, a Szolnok megrázta magát, és negyedórával a vége előtt egy rossz Dibusz-kijövetelt góllal büntetett Papucsek Barna. A hajrában könnyen megnyerhette volna a mérkőzést a Fradi, miután a német támadó gyanús körülmények között esett el a büntetőterületen belül, de nem szólt a síp. Összességében megérdemelt a Szolnok döntetlenje, még akkor is, ha alig-alig lépte a felezővonalat. Végül Videoton – Ferencváros finálét rendeznek majd a Groupama Arénában.
Ferencváros – Szolnoki MÁV 1-1 (1-0)
Groupama Aréna, 3000 néző, vezette: Pintér Csaba
FTC: Dibusz – Dilaver, Nalepa (Batik, a szünetben), Mateos, Bönig – Gyömbér, Nagy D. – Somalia (Kukurozovic, a szünetben), Lamah, Varga R. (Cukic, a szünetben) – Lauth
Szolnok: Pokorni – Vári, Mile (Zsolnai, 50.), Papucsek, Fritz – Rokszin (Zsdrál, a szünetben), Kenderes, Tóth B. – Lengyel, Nagy I. – B. Tóth
g.: Lamah (20.) ill.: Papucsek (75.)
s.: B. Tóth B. (31.), Cukic (
Továbbjutott: A Ferencváros 3-1-gyel.
Gavalovits Sándor
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
A rendes játékidő legvégén még a Parma vezetett 2-1-re a Rossoneri otthonában, aztán jött Reijnders és Chukwueze…
Nem akármilyen meccsen lépne újra pályára…
Újabb meglepetés született…
Pedig nem így indult a szezonja a francia klasszisnak…
Megszületett a várva-várt bejelentés…
Korábban más csapatokkal boronálták össze…
Uruguay egy hosszabbításos öngóllal győzte le Chilét…
Ancelotti csapata kihasználta az Atlético botlását, így 4 pontosra növelte előnyét a “Királyi Gárda”!
Debütáltak az új igazolások a Citynél: Khusanov hatalmasat hibázott, Marmus lesgólt lőtt
Hátrányból sikerült megfordítania a mérkőzést a nápolyiaknak…
Minden átigazolási hír egy helyen!