Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Haladás: Mészöly helyzetben

Megvan Szombathelyen az új szakvezető. A klub ugyanis Kuttor Attila helyére a korábbi Újpest-tréner Mészöly Gézát nevezte ki a hátralévő fordulókra.

Mészöly Géza az új edző Szombathelyen. - fotó: haladasfc.nyugat.hu

Mészöly Géza az új edző Szombathelyen. – fotó: haladasfc.nyugat.hu

Mindössze egy telefonba került, és Mészöly Géza megegyezett a Haladás vezetőivel, így a korábbi Újpest-trénernek és U19-es szövetségi edzőnek kellene benntartania a zöld-fehéreket az élvonalban. Kedd késő este maga Mészöly is megerősítette, hogy ő az új szakvezetője a vasiaknak. „Korábban, még Kuttor Attila kinevezése előtt is szóba került a nevem, és most újra felhívtak Szombathelyről. Nagyon gyorsan megállapodtunk, pénzről szó sem esett. Nagyon hiányzott a napi edzői munka, a szakma, ezért vállaltam el az NB I-ből hátralévő négy meccsre a felkérést.” – fogalmazott Mészöly. A hírt nem sokkal később a klub hivatalosan is nyilvánosságra hozta. Hogy mi lesz a sorsa a három kitett játékosnak? Tiszta lappal indulnak. „Mindenki tiszta lappal indul, Halmosi Péter az egyik legfontosabb játékos lehet a bennmaradásért folyó harcban, amely során mindenkire számítok.” Ezzel kapcsolatban kiderült, Iszlai Bence és Rózsa Dániel a szerződésük meg nem hosszabbítása miatt, míg Halmosi Artner Tamással szembeni gesztusa miatt került körön kívülre.

Kusza helyzet: Ki nem mondott igazat

A nyugat.hu és a Haladás hivatalos oldala is beszámolt a három futballista keretből való száműzéséről, mire a klubvezetés részéről senki nem vállalta annak felelősségét, hogy a kulcsemberek nélkül vívják meg hátralévő meccseiket. A rangado.hu szerint erre reagálva Kuttor Attila kijelentette, keressenek más edzőt, így esett a választás végül Mészöly Gézára. „Megegyeztünk Mészöly Gézával, a hátralévő négy mérkőzésen ő irányítja a csapatot, azt követően pedig tárgyalunk a folytatásról. A szerda délutáni edzést már ő vezeti.” – mondta Tóth Miklós ügyvezető, míg Illés Béla szerint rendkívüli taggyűlést kell összehívni, hogy hivatalosan is kinevezhessék Mészölyt. „Kuttor Attila, mint megbízott edző vezette eddig a csapatot. Szentes Lázár távozása után azonban több trénerrel, köztük Mészöly Gézával is felvettük a kapcsolatot. A tárgyalások ma késő este jutottak el arra a pontra, hogy képviselőnk Budapesten megegyezett Mészöllyel. Ahhoz, hogy hivatalosan is kinevezzük vezetőedzőnek Mészölyt, rendkívüli taggyűlést kell összehívnunk – ezt egy-két napon belül megtesszük.”

Az biztos, hogy szombaton immár Mészöly ül a padon a Győr elleni bajnokin.

Gavalovits Sándor