Moyes visszatérhet a szigetországba
David Moyes a Real Sociedad jelenlegi menedzsere iránt érdeklődik a több angol csapat is, így egy jó ajánlat esetén visszatérhet korábbi szeretett országába.

Érdeklődőkből nem lenne hiány, ugyanis az 52 éves skót szakembert a West Ham United és legújabb hírek szerint a Newcastle is tárt karokkal várná.
A „Szarkáknál” el kellene a segítség, mivel már 8 mérkőzés óta nyeretlenek, így ennek köszönhetően már egyre közelebb kerülnek a kieső zónához.
Moyesnak nem lenne idegen visszatérni ugyanis több mint 10 évig edzősködött a Premier Ligában. Az Evertonnál imádták a szurkolók, és sikerült középcsapatból egy masszív európai kupa szereplő csapatot csinálni. Majd ezek után érkezett a manchesteri kaland ami nem úgy ért véget ahogy azt elképzelték. A skót menedzser többször is elmondta, hogy egyszer szeretne visszatérni Angliába. Itt lehet a lehetőség.
Herczeg Zsolt