“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Női NB I-es labdarúgó-csapatunk 2-0-ra verte meg az MTK-t hazai pályán.
Dörnyei Balázs együttese a rájátszás hatodik fordulójában, vasárnap délután a listavezető MTK-t fogadta a Népligeti Sportcentrumban.
A találkozó izgalmasan kezdődött. A játékosaink határozottan léptek pályára. A mérkőzés első percétől a mieink agresszívan hajtottak a három pont megszerzéséért. Meg is lett az eredménye, ugyanis a 36. percben Szabó Viktóriának sikerült becsavarnia a labdát az ellenfél kapujába. Így a szünetre 1-0-s vezetéssel vonulhattunk vissza.
A Ferencváros a dinamizmusból a második játékrészben sem vett vissza. A második Fradi – gólt Krascsenics Petrának sikerült megszerezni, aki a 70.percben talált be az MTK kapujába, így a mieink 2-0-ra verték meg a listavezető MTK-t .
Dörnyei Balázs, a csapat vezetőedzője: “Az eredménnyel nem vagyok elégedett, ugyanis nagyobb különbséggel is győzhettünk volna. Szeretnék két játékrendszert úgy játszani, hogy akár mérkőzés közben is váltani tudjunk. Ez nyilván attól függ, hogy az ellenfél milyen felállási játékformát választ. Ma az első félidő után játékrendszert váltottam. Sikerült a váltás, de úgy gondolom ez nemcsak az én érdemem, hanem a csapaté is. Amit akartunk ezen a mérkőzés, azt kihoztuk, a munkát tisztességgel elvégeztük és várjuk a jövő heti mérkőzést.”
Szabó Viktória, az FTC védője: “Az első félidőben sok helyzetünk adódott, azonban ezek sajnos kimaradtak. A 30. perc körül sikerült megszereznünk a vezetést. Ezzel kicsit felgyorsítottuk a játékot, így még több helyzetet tudtunk kialakítani. Igaz, eredménytelenül, de ezzel legalább javult a csapat játéka. A második félidőben tartottuk a tempót, azonban a végére kicsit elfáradtunk és nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket.”
Forrás: Fradi.hu
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…