Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
Lassan célegyenesbe fordul az Európa bajnoki selejtezőkre való felkészülés, ennek jegyében lépett pályára csütörtökön Markó Edina válogatottja.
Nem lehet azt mondani, hogy a legerősebb csapatával állhatott fel női válogatottunk, hiszen sok sérült miatt jobbára olyanok kaptak szerepet, akik kevesebbet, vagy még egyáltalán nem ölthették magukra a címeres mezt. Zeller Dóra, Pádár Anita, Tell Zsófia, Papp Dóra, Jakabfi Zsanett, Szőcs Réka is kisebb sérülése miatt maradt ki. Míg Németh Júlia és Kovács Klaudia edzői döntés következtében. Ugyanakkor akik pályára léptek, megmutatták, van kiből válogatnia Markó Edinának. A vendégeknél ugyanakkor ezúttal nem szerepelt a Ferencváros védője, Manja Benak. A mieink korán megszerezték a vezetést egy tetszetős támadás végén Nagy Lilla villant. A második félidőben aztán egy elkerülhető gólt kapott válogatottunk, ámde a hajrában Szeitl Szilvia a mi javunkra fordította vissza a találkozót, ami végül győzelmet ért.
„A megszokott összeállításunkhoz képest hét hiányzónk is volt, ennek ellenére az első félidőben domináltunk, helyzeteink voltak, gólt értünk el – mutatott rá a körülményekre Markó Edina az MLSZ-nek adott rövid értékelésében. – A második félidőben a szlovénok átvették az irányítást, várható volt, hogy előbb-utóbb gólt szereznek, és sikerült is egyenlíteniük. A mérkőzés végén becserélt fiatalok örömtelien jól szálltak be, mint ahogy a szünetben beállt Krisztin Sára és Nagy Ágnes is hozzá tudott tenni a csapat játékához, és az utolsó tíz perc fölénye ismét gólt eredményezett. Kiegyenlített mérkőzésen nagyon jó szlovén válogatottat sikerült legyőznünk, biztos vagyok benne, hogy a megszerzett tapasztalatokból sokat hasznosítani tudunk a hamarosan kezdődő Eb-selejtező sorozatban is.”
Magyarország – Szlovénia 2-1 (1-0)
Szombathely, 1000 néző
Magyarország: Bíró Barbara (Samu Anna, 70.) – Demeter Réka (Tálosi Szabina, 46.), Szeitl Szilvia, Rácz Zsófia, Szabó Boglárka – Smuczer Angéla, Fenyvesi Evelin – Sipos Lilla (Kocsán Petra, 72.), Nagy Lilla (Nagy Ágnes, 46.), Szuh Erika (Magyarics Zoé, 72.) – Zágor Bernadett (Krisztin Sára, 46.)
a magyar gólszerzők: Nagy L. (18.), Szeitl Sz. (84.)
Gavalovits Sándor
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…