Francia ellenfelet kapott a PSG; elkerülte egymást a két olasz óriás – kitűzték a rájátszás pontos párosításait….
A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
Közel áll a torinói klub ahhoz, hogy bejelentse legújabb érkezőjét…
Régi ismerősökkel is együtt játszhat…
Mindkét meccs a vártnál szorosabban alakult…
A magyar válogatott selejtezőcsoportjában hazánk számára igencsak kedvező eredmények születtek. Az éllovas románok a 2. helyezett észak-írekkel játszottak döntetlent, míg Feröer-szigetek lényegében kiejtette a görögöket!
Észak-Írország – Románia 0-0
Az észak-ír fővárosban a 2. és az 1. helyezett csapott össze egymással. A hazaiak az első félidőben sem játszottak alárendelt szerepet, sőt! Az már biztos, hogy Észak-Írország válogatottja nem csak véletlenül van ott a tabellán, ahol.
Az első játékrész hajrájában (43′) Evans szöglet utáni fejesét védte ki Tatarusanu. Majd a meccs hajrájára jöttek még nagyobb hazai helyzetek. Előbb – a 84. percben – Lafferty löketét hárította a román hálóőr, majd a következő minutumban Norwood szabadrúgását is kifogta!
Mindkét válogatottnak akadtak lehetőségei, de összességében a hazaiaknak volt több lövésük, míg a labdabirtoklás lebontva a teljes játékidőre, kiegyenlített volt. Viszont az észak-írek 4, míg a románok 2 kaput eltaláló lövésénél egyszer sem hibáztak a hálóőrök, így gól nem született. Románia továbbra is a csoport élén maradt, de Magyarország soros ellenfele nemzetünk győzelmével beérhető, s a 2. észak-írek mindenképpen megelőzhetőek!
Feröer-szigetek – Görögország 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Hansson (32′), Olsen (70′)
A szigetlakók válogatottjánál sokkal kevesebbet volt a labda, ám kapura tartó lövésük nem volt sokkal kevesebb, mint a görögöknek – a hazaiak mégis hatékonyabbak voltak, és sikerült megszerezniük a három pontot, mellyel a görögök alighanem kiszálltak a versengésből, míg Feröer hajtana a pótselejtezős 3. helyre!
A találkozó első gólját Hansson szerezte a 32. percben, aki a betett labdát a bal alsó sarokba rúgta (1-0). A félidő lefújásakor is ez volt az eredmény, a görögök hátrányban mehettek pihenni. Ráadásul nem találták a fogást ellenfelükön a hellének, s a 70. minutumban Olsen is kivette a részét a gólgyártásból! A betett labdát az érkező játékos nagyszerűen rúgta a kapuba! Ezzel alighanem el is dőlt a mérkőzés győztesének kiléte (2-0). Végül Papastathopoulos révén összejött a szépítés, aki a szöglet után fejelte a labdát a hazai kapuba (2-1). Ám ez nem volt elég, két szép támadás befejezésből két szép góllal nyertek a feröeriek, akik még hajthatnak a pótselejtezős helyre, ám 5 pont a magyarokkal a hátrányuk.
Lényegében a görögöknek és a finneknek a legkisebb az esélyük még a pótselejtező elérésére is, de izgalmas végjátékra lehet számítani az első 4 helyezett révén.
Az F-csoport állása a 6. fordulót követően:
1. Románia – 14 pont (7-1)
2. Észak-Írország – 13 pont (8-4)
3. MAGYARORSZÁG – 11 PONT (5-3)*
4. Feröer-szigetek – 6 pont (4-8)
5. Finnország – 4 pont (5-8)
6. Görögország – 2 pont (2-7)
Nagy Dávid
Francia ellenfelet kapott a PSG; elkerülte egymást a két olasz óriás – kitűzték a rájátszás pontos párosításait….
A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
Közel áll a torinói klub ahhoz, hogy bejelentse legújabb érkezőjét…
Régi ismerősökkel is együtt játszhat…
Mindkét meccs a vártnál szorosabban alakult…
Nem lehetett kérdéses…
Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
B-csapattal érkezett Budapestre az AZ Alkmaar. Hiba volt.
Tavaly nyár óta erősíti a klubot…
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Megosztotta várakozásait az NL-playoff és a vb-selejtezők kapcsán…
Eddig is kölcsönben játszott a német klubnál
Még jó pár évig a katalán gárda kötelékébe fog tartozni
A Real Madrid vagy a Celtic vagy a Manchester City ellen folytatja a Bajnokok Ligáját…
Két magyar csapatnál is feltűnt…
Pénteken sorsolják ki a playoff-kör pontos párosításait…