Jó ismerőssel került szemben László Csaba együttese, hiszen két esztendeje már találkozott magyar csapattal a délvidéki brigád.
A másik két magyar együttessel szemben az MTK alaposan belehúzott a sorsoláskor, hiszen a kétszeres szerb bajnok FK Vojvodinán kellene túljutnia a kék-fehéreknek. Nem lesz könnyű.
Az újvidéki egyesületet 1914. március 6-án alapították, a színek meghatározásakor a nemzeti identitás is nagy szerepet játszott, így lett piros és fehér a klub színe. Vojvodina a Vajdaságról kapta nevét, így tulajdonképpen egyetlen csapatként képviseli ezt a régiót mind a szerb ligában, mind a nemzetközi kupában. A két bajnoki címét egyaránt jugoszlávként szerezte (1966, 1989), míg a független Szerbiában egyetlen alkalommal volt ezüstérmes, még 2009-ben. Azóta a legjobb eredménye többnyire csak a dobogó legalsó foka.
Az alapítás
Tizenkét diák 1914. március 6-án határozta el, hogy létrehozzák az értelmiségi sportkört. A helyszín. Ahol aláírták ezt a dokumentumot, egy szövőmalom volt a Temerinska 12. szám alatt. A kezdeményezést a szerb ortodox közösség is támogatta, így alakult meg a Vojvodina FK, amely később a jugoszláv futball egyik meghatározó alakja lett, igaz a sikerek messze elkerülték. Itt érdemes megjegyezni, hogy a klubot titokban kellett megalapítani, köszönhetően az Osztrák-Magyar Monarchia akkori rendelkezéseinek, miszerint nem szervezhettek nagyobb összejöveteleket a fiatalok. Azt hangsúlyozták a klub nevével, hogy ez a szerb Vojvodina, és mint a Birodalom többi lakója, kapjanak azonos jogokat. A klub neve egyébként a „Vezető harcos”, vagy „Háborús vezért” jelent.
Az alapítók között olyan értelmiségieket találunk, mint a későbbi textil-gyáros, Milenko Šijakov, az egyetemi tanár Vladimir Milićević, a vegyész Milenko Hinić, több későbbi neves jogász – Radenko Rakić, Kamenko Ćirić, Gojko Tosić, Đjorđje Živanov és Branko Gospođinaćki. – Vagy éppen Kosta Hađzi. Az első mérkőzést Koviljban játszotta a klub az FK Šajkaš ellenében, és nyert 5-0-ra. Álljon itt az első hivatalos mérkőzésen pályára lépő vajdaságiak névsora: Svetozar Jocković, Jovan Ljubojević, Milorad Milićević, Dusan Kovačev, Jovan Jocković, Ozren Stojanovic, Sava Ignjačev, Gavanski, Predrag Stojanovic, Zivojin Đeremov és Uros Čakovac. Ők bekerültek a klub históriás könyvébe, mint az elsők, akik pályára léptek a klub színeiben, amely ekkor kék-fehér volt.
Szintén érdemes feljegyezni, hogy a Vojvodina jobbára tanulókból állt, akik a tanévközi szünetekben tudtak egy-egy mérkőzést játszani, aztán kitört az első világháború…
A felszabadulás elhozta a „kánaánt”, legalábbis amennyire abban az időben lehetett nevezni. A Sokol csoport, a prágai Slavia sok segítséget adott a vajdasági egyesületnek, így az ő tiszteletükre lecserélték a klubszíneket, és a címerben található kék csillagot is a cseh klub inspirálta. Ugyanakkor a hivatalos klubszínek a szerb zászló színeit követték. Az első sikerek sem várattak magukra, 1932 és 1940 között az Újvidéki Labdarúgó Bajnokságot hétszer nyerte meg a csapat. Miután feljutottak a legfelső osztályba, 1940-41-es bajnokságban sokáig harcban voltak a bajnoki címért, ám megtörtént a mozgósítás, így félbeszakadt a pontvadászat.
A második világháború mély nyomot hagyott az újvidékiekben, akiket erőszakkal Magyarországhoz csatoltak, több zsidó, roma és más civil esett áldozatul a bevonulásnak, illetve koncentrációs táborokban. Ekkor pusztult el a klub addig megszerzett legtöbb trófeája, valamint az egyesület levéltára is. Azonban a szerbeket nem lehetett megtörni, csatlakoztak a partizánokhoz, hogy mihamarabb véget vessenek a fasiszta megszállásnak. 1942-ben több ezer magyar katona esett el az ilyen akciókban, melyekben a feljegyzések négyezer szerb, zsidó, roma sem élte túl az újvidéki mészárlást. A nagy háború teljesen megtörte a Vojvodinát, amely a teljes keretét elveszítette a világégésben, akárcsak rengeteg szurkolójuk.
A háború után nehezen tért magához a szerb, és úgy általában a déli futball, ám a Vojvodina csillaga egyre jobban felfelé ívelt. 1966-ban megnyerték a jugoszláv bajnokságot, minek következtében indulhattak Európában. 1989-ben, mindmáig utolsó bajnoki címüket szerezték. Ebben az időszakban szerezték meg első nemzetközi kupájukat is. Az 1977-ben megrendezett Mitropa kupán a Vasas, a Fiorentina és a Sparta Praha előtt végzett. Míg egy évvel korábban az UEFA Intertotó kupáját nyerte meg, ezt követően is rendre szereplője az európai kupáknak, ám az igazi siker még várat magára.
Európai mérlege sem túl rózsás, bár a magyar csapatok orra alá rendre borsot tört már.
Mérlege a magyar együttesek ellen:
Budapest Honvéd (1989-1990, Európa Kupa) 2-1, 0-1 – idegenben lőtt góllal nyert a magyar csapat
Újpest FC (1999-2000, UEFA-kupa) 4-0, 1-1
Budapest Honvéd (2013-2014, Európa Liga) 2-0, 3-1
MTK (1987, Intertotó-kupa) 5-0
Összesen tehát kilenc mérkőzésen léptek pályára a Vojvodina játékosai magyar együttesek ellen, és egyértelműen a vajdaságiak oldalára billen a mérleg nyelve.
Magyar kötődés is előfordul, legalábbis a játékosok, de az edzők között is.
Ábrahám Jenő, Igor Bogdanović, Milan Davidov, Goran Jezdimirović, Vladimir Buać, Borsó János, Miroslav Stevanovic, Mico Vranjes, Bojan Neziri személyében korábbi Vojvodina játékosok fordultak meg a magyar élvonalban. Edzőként a Debrecent irányító Dragoljub Bekvalac, valamint Nebojsa Vignjevic (jelenleg Újpest) dolgozott korábban a Vojvodinánál. Bekvalalc többször is. Ellenben a kispadon – főként a kezdeti évtizedekben – több magyar is megfordult az FKV-nál: Nemes Károly (1933, 1939), Noj János (1939-1941), Lyka Antal (1957-1959).
Gavalovits Sándor