Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Újabb bombasztikus igazolásra készülnek Párizsban…
Gyengélkedtek az utóbbi időben…
Újabb komoly érdeklődő az elvágyódó csatárért…
Hamarosan bejelentik a szerződtetését…
Felpörögtek az események a Juvénál…
A francia támadó az elmúlt öt mérkőzésen nyolc góllal jelentkezett…
Mo Salah pótlására érkezne…
Manuel Pellegrini épp Chilében vakációzik, de az ottani újságírók attól még tudják a dolgukat. Sikerült megszólaltatniuk a neves szakembert, aki érdekes gondolatokat osztott meg velük.
Az El Mercurio chilei újság készített interjút Pellegrinivel, ebből pedig a Marca közölt most részleteket: “Megváltoztattam a focit Spanyolországban, laza középpályát alkalmazva a fix helyezkedés helyett – emiatt fejlődött ennyit a spanyol csapat. A spanyol bajnokságban – mielőtt a Villarrealhoz mentem volna – a csatárokat kitették a szélekre, hogy a labdával föl-alá mozogjanak, de én elkezdtem a szélekre kikalandozó középpályásokat alkalmazni, akik sok teret teremtettek.” – mondta Pellegrini.
A mester ejtett néhány szót nagy riválisáról, Jose Mourinhóról is, illetve megpróbálta megragadni, mi is kettejük között a legnagyobb különbség. “Amikor Mourinho nyer, akkor minden dicsőséget magának követel. Én ezt nem teszem. Amikor megnyertem a Premier League-et, éne nem szóltam egy szót sem. Nincs vele problémám, ő nem az ellenségem, és sosem volt vele konfliktusom, de szinte mindenben különbözöm tőle. Nem szeretném elemezni őt, mint embert.” – mondta.
Szerinte a legjobb focit Spanyolországban kell keresni, viszont egyértelműen jobb az angol bajnokság: “A világon a legjobb futballt Spanyolországban játsszák, de a Premier League így is messze a legjobb bajnokság. Az irányítószervek erősebbek, ahogy a bajnokság színvonala is magasabb, a meccsek életre-halálra mennek, igazi intenzitással, meg a hangulat is jobb a teli stadionokban… De a spanyol futball a legjobb, elég csak megnézni, kik nyerik az európai tornákat.”
“Sok olyan edző van, akivel azonosulni tudok: Guardiola, Del Bosque és Wenger is ilyen. Itt többről van szó annál, mint hogy hasonlóan látjuk a szakmát, itt csodálatról beszélünk.” – zárta mondandóját Manuel Pellegrini.
Baranyai Balázs
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Újabb bombasztikus igazolásra készülnek Párizsban…
Gyengélkedtek az utóbbi időben…
Újabb komoly érdeklődő az elvágyódó csatárért…
Hamarosan bejelentik a szerződtetését…
Felpörögtek az események a Juvénál…
A francia támadó az elmúlt öt mérkőzésen nyolc góllal jelentkezett…
Mo Salah pótlására érkezne…
Már csak a hivatalos bejelentés várat magára…
Fiatal kora ellenére az NB I-es csapat alapembere…
Két tizenegyest is kihagytak a hajrában…
Négyéves szerződést készül aláírni…
A brazilok szűkös sikerrel javítottak…
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….