Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) csapatai már javában készülnek a 2015/2016-os szezonra, az augusztus közepi rajtra. Zajlanak az edzések, játékosok érkeznek és távoznak, épül az új szezon új csapata mindenütt. Mostanra pedig a felkészülési mérkőzések sora is elkezdődött.
Mindig kihangsúlyozzuk, és most is így tesszük, ezen eredmények nem mérvadóak, a felkészülést szolgálják és az eredmény a csapatok számára másodlagos.
A Leverkusen harmadosztályú német ellenfelétől kapott ki, míg a Stuttgart a cseh bajnok és Bajnokok Ligája selejtezőre készülő Plzen kapujában helyezett el egy hatost Harnik vezérletével. A Hannover lengyel csapattal mérkőzött, s játszott döntetlent, a felek pedig a büntetőket is gyakorolták az eredmény tükrében. Nem csupán vasárnap játszottak felkészülési mérkőzéseket a Bundesliga csapatok, nézzük, hogy milyen eredmények születtek pénteken és szombaton.
Vasárnapi eredmények:
Sonnenhof (III.) – Leverkusen 1-0
VfB Stuttgart – Plzen 6-3
Lechia Gdansk – Hannover 1-1 / büntetőkkel 2-4
Szombati eredmények:
Koblenz (IV.) – Mönchengladbach 0-2
MSV Neuruppin (V.) – Werder Bremen 0-11
Burghausen (IV.) – Ingolstadt 1-3
AS Monaco – Hannover 0-1
Pénteki eredmények:
Rhede (V.) – Borussia Dortmund 0-5
A felkészülési mérkőzések hosszú sora az előttünk álló héten is folytatódik majd, részletes beszámolókkal jövünk, érdemes a FociClub.hu-val tartani.
Őszi Ádám
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…