Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Elszólta magát az édesapa, avagy félig-meddig kész tényként kezelhetjük az FC Barcelona egyik téli erősítését. A brazil tehetség két társával együtt érkezhet a katalánokhoz.
A sajtóban az utóbbi hetekben többször is megjelent a hír, miszerint Gerson az FC Barcelona labdarúgója lehet, ám ezzel még óvatosan bánt mindenki, ugyanis a Juventus és az Atletico Madrid is élénk érdeklődést mutatott a 18 esztendős középpályás iránt, aki irányítóként és előre tolva is megállja a helyét, sőt a jobb szélen is otthonosan mozog. A pletykákra most az édesapa nyilatkozata tett pontot egy ideig – “Gerson egyelőre marad a Fluminensében, és aztán januárban csatlakozik a Barcelonához. Megtisztelnek minket más csapatok ajánlatai, ez azt jelzi, hogy Gerson jól teljesít, de már meghoztuk a döntésünket.”
A Fluminense U20-as válogatott labdarúgója elképzelhető, hogy nem egyedül érkezik Barcelonába! Két társát is figyeli a katalán klub. Kennedy 19 esztendős és szintén az U20-as válogatott tagja, igazi befejező csatárnak számít, ám iránta a Chelsea mutat érdeklődést. A harmadik labdarúgó pedig Marlon. A 19 esztendős középső védő szintén tagja a brazil U20-as válogatottnak.
Azt azonban nem tudni, hogy a Barca mennyit fizethet a három Fluminense tehetségért. Korábban felmerült a sajtóban egy igen nevetségesnek mondható 3,2 millió eurós összeg, ám ez aligha takarja a valóságot.
Őszi Ádám
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…