Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Edin Dzekonak a Manchester City csatárának távozása az egyik slágertéma a csapat háza táján. Legutóbb a csapat edzője a chilei Manuel Pellegrini nyilatkozott a támadó sorsáról.
Dzeko jövőre továbbra is nyitott, a legvalószínűbb a bosnyák távozása, ugyanis elégedetlen a csapatnál betöltött jelenlegi pozíciójával, valamint a klub se ragaszkodik foggal körömmel hozzá.
A legutóbbi hírek szerint a legkitartóbb kérője az AS Roma már révbe is ért a csatárnál, azonban akkor (még) a Cityvel nem tudtak egyességre jutni.
Manuel Pellegrini a csapat menedzsere most megszólalt a 29 éves csatárral kapcsolatban:
“Edin nem játszott a legutóbbi felkészülési meccsen, mert még számunkra sem tiszta, hogy nálunk folytatja-e a jövőben, de természetesen még mindig a keretben van és csinálja a felkészülést.”
Sejtelmes nyilatkozat az edzőtől, de ez is megerősíti azt, hogy Dzekonak egyre kevesebb esélyes van arra, hogy a Cityben folytassa pályafutását.
Herczeg Zsolt
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…