Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
A Messi-Neymar-Suarez trió mellett roppant nehéz az FC Barcelona kezdő támadósorának a közelébe kerülni. Az akadémián nevelkedő labdarúgók számára pedig még bonyolultabb a helyzet, hiszen a rangsorban cserecsatárok is vannak előttük, mint például jelen esetben Pedro. Ezt a bizonyos lépcsőfokot ostromolta a tavalyi szezonban Sandro, Munir, illetve az ifjú Traore, utóbbi azonban úgy fest, hogy nem kíván viaskodni, játszani szeretne, így a tettek mezejére lép, s kereket old. A katalán klub szép összeget láthat utána…!
A mali felmenőkkel rendelkező spanyol állampolgár gyermekkora óta a katalánok akadémiáján nevelkedik, 11 esztendeje, mikor még csak nyolc éves volt, már a klub színeiben rúgta a bőrt. Jelenleg 19 esztendős, tavaly bemutatkozott a felnőttek között, de hosszú ideje, illetve stabilan csak a második csapatban számítottak rá. Mint ismeretes a Barca B kiesett a másodosztályból, a harmadik vonal pedig annyira nincsen szem előtt és nem is olyan vonzó, míg az első keret igen távoli, jelen pillanatban Sandro és Munir is elsőbbséget élvez vele, s hiába Pedro esetleges távozása, Nolito hamar betöltheti az általa hagyott űrt.
Adama Traore iránt az elmúlt hónapokban több klub is bejelentkezett, eleinte a Guardiola trenírozta Bayern München tűnt a befutónak, ám ez mára már egy halott szálnak tűnik, az érdeklődés a Premier League irányából jön. A West Ham United és a Liverpool sem közömbösen tekint a csatárra, ám a legfrissebb hírek szerint az Aston Villa lehet a befutó. A birminghami klub 12 millió eurót tehet le az asztalra, a transfermarkt.de év elején 5 millióra taksálta a játékos piaci árát, melyhez tartozik egy 2018 nyaráig szóló kontraktus.
Őszi Ádám
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
Mindeközben az FC Barcelona is figyeli a játékost…
A szaúdi élvonalból élénken érdeklődnek a játékos iránt…
Újabb nemzet kvalifikálta magát a tornára…
Kolumbia kétgólos előnyben sem tudott nyerni; Uruguay nem bírt Bolíviával a magaslaton…
A szezon végeztével szögre akasztja a stoplist a veterán hátvéd
Az említett játékos szerződése magába foglal egy 52 millió eurós kivásárlási záradékot, mely csupán július 1-től egészen július 15-ig lesz érvényes…
Négy játékos is betalált a Messi nélküli argentin válogatottban…
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…
Egy kétmillió svájci frankos FIFA-kifizetést vizsgáltak
Az angol sajtó azonban nincs elájulva tőle
A védő szerződése nyáron jár le az angol klubnál
Élvonalbeli debütáns húzhat kesztyűt…
Szükségük lesz az erősítésre ezen a poszton!
A kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez a hollandok ellen…
A török tehetség játékperceibe legutóbb Szoboszlai Dominik kötött bele…