Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Nem bírt egymással a magyar és az olasz korosztályos válogatott Telkiben.
Az Európa-bajnoki selejtezők főpróbáját tartotta Telkiben a magyar U21-es válogatott, amely az olaszokat fogadta. Robert Kilin együttese az első húsz percben a taljánok fölé nőtt, még úgy is, hogy valamirevaló helyzetet egyik oldalon sem jegyezhettünk fel. A mieink irányítottak, és sokat zavarták meg az azurrikat, de hiába védekezett remekül válogatottunk, elől rendre rossz döntéseket hoztak, így gólt nem láthattunk. Pedig Mervó Bence a tizenhatos előteréből leadott lövése jónak tűnt, csakhogy a taljánok kapusa könnyedén fogta a labdát.
Fordulás után megváltozott a csapat szerkezete, lévén Kilin öt helyen is változtatott, és előnybe is kerülhetett volna csapatunk, ha Kalmár passza után Mervó nem a keresztlécre lő. Közel húsz perc alatt az olaszok is eljutottak a magyar kapuig, de Benassi is a lécet kínálta meg életerős lövéssel. A hajrában aztán kétszer is Kalmár dönthetett volna, de előbb a kapusba lőtt, majd egy lefordulás utáni próbálkozása akadt el az olaszok portásában. Így egy jónak mondható döntetlennel hangoltak mieink.
A találkozót megtekintette Szivics Tomiszláv is, aki az olaszokra volt kíváncsi, lévén az itáliaiak egy csoportban szerepelnek a szerbekkel.
Robert Kilin a következőképp értékelt: „Ma megvolt a játékosokban az a harciasság és az az agresszivitás, amit előzetesen vártunk, önbizalommal telve játszottunk Európa egyik legjobbja ellen, minden játékos hozzátette saját stílusát a jó játékunkhoz. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban pedig Mervó révén meg is nyerhettük volna a meccset, ez nem sikerült, ennek ellenére elégedett vagyok a látottakkal. Egyénileg megvan a potenciál a játékosokban, és ma megmutatták, hogy csapatként is jól tudnak együttműködni. Az elért eredmény mellett a csapat hozzáállása is nagyon jó volt a mai napon.”
Magyarország – Olaszország 0-0
Telki
Magyarország: Nagy Gergely (Banai Dávid, 46.) – Botka Endre (Osváth Attila, 67.), Lenzsér Bence (Kecskés Ákos, 46.), Kocsis Gergő (Szilvási Péter, 46.), Hangya Szilveszter (Novothny Soma, 61.) – Nagy Ádám (Vida Máté, 46.), Forgács Dávid – Prosser Dániel (Holender Filip, 61.), Sallai Roland (Varga Szabolcs, 46.), Kalmár Zsolt – Mervó Bence (Novák Csanád, 60.)
Gavalovits Sándor
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…