Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Máris távozott a sportigazgató, illetve vélhetően az általa idehozott francia tréner is elköszön a fehérváriaktól.
Nem mondhatott nemet. Kovács Zoltán a Siófok helyett Fehérváron folytatja sportigazgatóként. – nb1.hu
Amint az várható volt, a gyenge bajnoki, és nemzetközi kupaszereplés miatt fejeknek kell hullani Székesfehérváron. Az már biztos, hogy Burcsa Győzőtől már elváltak a Videotonnál. Helyét a korábban Újpesten és Miskolcon is hasonló szerepkört betöltő Kovács Zoltán veszi át. Kovácsnak nem idegen a sportigazgatói poszt, hiszen a nyáron még Siófokon és a Vasas Kubala Akadémiánál látta el ezt a feladatot, de a Videotonnak nem tudott nemet mondani. Hírek szerint nemcsak Burcsa, de Nagy Mihály utánpótlásképző központ vezetője is távozik, no meg Bernard Casoni. Ugyanakkor a francia tréner távozását nem jelentette be hivatalosan a klub. A csütörtöki EL-meccsen azonban már nem a nyáron kinevezett tréner irányít, hanem eddigi segítője, Pető Tamás.
Ami Filip Pajovicsot illeti, a kapust megoperálták, így már jobban van, és a műtétnek köszönhetően sikerült elkerülni az életveszélyt. Mint ismert, a kapus edzésen ütközött csapattársával, minek következtében koponyasérülést szenvedett, mely miatt a nagy erejű behatás következtében azonnali operáció vált szükségessé.
Gavalovits Sándor
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…