Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
A szezon eleji nagy fogadkozások, és remekbe szabott átigazolások ellenére nem igazán látszik úgy, hogy az AS Roma idén majd kifog bújni a bajnoki címvédő Juventus árnyékából.
www.facebook.com
Serie A – 1. forduló
Hellas Verona – AS Roma
Egy bajnoki címről álmodó együttesnek ugyanis nem illik már rögtön az első fordulóban buknia, még ha nem is kap ki. Pedig a Roma (már megint) így járt, ennek pedig nem csak a Juventus, hanem a többi éledező trónkövetelő is örülhet.
A liga egyik leggyengébb és legidősebb keretével (28,1 az átlagéletkor) rendelkező Verona ugyanis még a vezetést is megszerezte az első félidőben. A Hellas hőse a szerb válogatottból 31 esztendős korára már kiszorult Bosko Jankovic volt. Bár akár hősnek tekinthetjük a 66. percen egalizáló vendég titánt, Alessandro Florenzit is, aki végül a végeredményt is beállította a fásult idénykezdeten.
Érdekesség, hogy az AS Roma együttesében három új igazolás is kezdő volt: Wojciech Szczesny, Mo Salah és Edin Dzeko. A szintén új fiú, a szlovákiai-magyar Gyömbér Norbert végig padozott, ahogy a helyi félisten, a jelek szerint a hattyúdalához elérő Francesco Totti is.
Végeredmény: 1-1
Gólszerzők: Jankovic (61. perc), illetve Florenzi (66.)
https://www.youtube.com/watch?v=AQ4drCuTmg8
Balogh József
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…