Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
A mai nap folyamán megszületett az ami már napok óta a levegőben lógott, vagyis Asmir Suljic elhagyta az Újpestet a Videoton kedvéért.
Hosszas huzavona és egyezkedés előzte meg a szerződéskötést, ám mivel Suljic mindenképp menni akart, így a lila-fehérek elengedték. Noha korábban szó volt játékoscseréről is, végül ez nem jött létre, hanem pénzért (egyes hírek szerint 4-500ezer euró közötti összegért) váltott klubot a bosnyák. Suljic 50 mérkőzésen lépett pályára az Újpest színeiben az NB I-ben, és most a címvédőhöz szerződött, ahol nagy szükség lesz a kreatív játékára, mert a Vidi nagyon beragadt a rajtnál. A kontraktus aláírása után a következőképp nyilatkozott Suljic a Videoton hivatalos honlapjának: “Nagy lépés ez a karrieremben, több klub is érdeklődött, de úgy éreztem, hogy a Videoton FC számít rám a legjobban, biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam. Tisztában vagyok vele, hogy kemény harc vár rám a csapatba kerülésért, jól ismerem a keretet, de nem félek ettől, minden edzésen száz százalékot nyújtok, hogy a kezdőben számítsanak rám. A foci a szurkolókért van, szóval az a célom, hogy látványos és eredményes játékkal tudjam szórakoztatni a Vidi-drukkereket is! “
Az Újpesthez kapcsolódó hír, hogy a délután folyamán megállapodtak Balázs Benjáminnal, a korábbi kaposvári csapatkapitánnyal, aki a csapat első osztálytól való búcsúja után előbb a portugál Guimaraeshez, majd a cseh Teplicéhez igazolt, ám kulcsemberré sehol se tudott válni, így csapott most le rá a fővárosi lila-fehér egylet.
Munkácsi Ádám
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…