Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Elfogyott a türelem a vezetőség részéről…
Három magyar csapat is lesben áll érte…
Seko Fofana után újabb igazolást jelentett be a Rennes együttese…
Komoly célokat kell teljesítenie Victor Osimhenékkel…
Feltörekvő válogatott élére nevezték ki…
2012-ben vette át a Les Bleus irányítását…
A játékos azonban pályára léphet a Spanyol Szuperkupában…
Továbbra is bíznak benne…
Kevin de Bruyne ügye napról napra top téma az újságírók körében. A Wolfsburg játékosának a hírek szerint a mai napon eldőlt a sorsa. Ezt erősítette meg a csapata sportigazgatója Klaus Allofs is.
A szakember így nyilatkozott a középpályás Manchester Citybe való igazolásáról:
“A tegnapi és a mai napon minden akadály elhárul előle, mindennel készen leszünk. De Bruyne a Manchester City játékosa lesz.”
Tehát ha hihetünk a híreknek a mai napon a “Polgárok” bejelentik a belga válogatott játékos érkezését. Az összeg egyenlőre kérdéses, ám arra számíthatunk, hogy a Wolfsburg nagyon jól jár a transzferrel.
Herczeg Zsolt
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Elfogyott a türelem a vezetőség részéről…
Három magyar csapat is lesben áll érte…
Seko Fofana után újabb igazolást jelentett be a Rennes együttese…
Komoly célokat kell teljesítenie Victor Osimhenékkel…
Feltörekvő válogatott élére nevezték ki…
2012-ben vette át a Les Bleus irányítását…
A játékos azonban pályára léphet a Spanyol Szuperkupában…
Továbbra is bíznak benne…
A klubhoz közelálló személyt keresnek…
Másfél éve erősíti csapatát…
Továbbra is remek formában van Eddie Howe legénysége
Kölcsönbe érkezhetne vételi opcióval!
Januárban sem akarnak lassítani a Comói-tó partján…
Új klubjának vásárlási opciója is van rá!
Hátvédet igazolt a Bournemouth, az AC Milanból igazolna az RB Leipzig
Úgy tűnik nincs maradása az Old Traffordon…
Az elmúlt 1,5 évet a szaúdi ligában töltötte…
Argentin balhátvéd érkezett a “cseresznyésekhez”…
Negyedik megszakítását kezdi a klubnál…
A 33 éves játékos szerződése a szezon végén lejár a csapattal…
A következő szezonban is a csapatot fogja erősíteni!