Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
Fantasztikusan kezdte a 2015/2016-os szezont a Borussia Dortmund, az új vezetőedző által trenírozott klub egyben tudta tartania csapat gerincét, azonban az utolsó napon, még aktív szerepet vállalhatnak az átigazolási piacon. Lesz érkező és távozó is!?
Ahogyan azt a képen is láthatjátok, a BVB van a középpontban, tőlük távozhat, és hozzájuk érkezhet is játékos. Pontosabban érkezhet Manchesterből és távozhat Firenzébe. Bontsuk ki, amit a sajtóhírekből tudunk.
ÁTIGAZOLÁSI PIAC: A HAJRÁ ÉLŐBEN – FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ ROVAT (KATT, ne maradj le)
Könnyen elképzelhető, hogy véget ér egy újabb nagy korszak Dortmundban, s 2007-es érkezés után a távozása rublikába 2015 kerül majd Jakub Blaszczykowski neve mellé. A Kuba becenévre hallgató lengyel szélső iránt klubok tucatja érdeklődött, ki komolyan, ki pedig felületesen, ám úgy fest, hogy pályafutásának következő állomása Firenze lehet, a nívós transfermarkt.de gyakorlatilag majdnem hivatalosnak tekinti a klubcserét, a mai napon 88 százalékos valószínűséget adnak a transzferre.
Ami pedig a Manchester United oldalát illeti, sok angol csapat mellett a Dortmund is szemet vetett a Vörös Ördögök ifjú belgájára. Tuchel szeretné kölcsönvenni Adnan Januzajt opciós joggal.
Őszi Ádám
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…