Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
Bár elveszítette legértékesebb, és legjobb játékosát az Európa-liga győztese a spanyol Sevilla, az eddig bejelentett igen jó igazolások mellé most felsorakozott az olasz Internazionale védője.
Nem tartott sokáig Marco Andreolli sikertörténete az olasz világváros, Milánó szívében. Az Internazionale csapatához két esztendeje csatlakozott egykori utánpótlás-válogatott védőnek mindössze 32 mérkőzés jutott kék-fekete mezben, de Roberto Mancini érkezésével egyre hátrébb szorult a rangsorban, mígnem a mai napon, ha ideiglenesen is, de megváltak tőle.
ÁTIGAZOLÁSI PIAC: A HAJRÁ ÉLŐBEN – FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ ROVAT (KATT, ne maradj le)
A 29 éves középső védő, pályafutása során megfordult már öt olasz csapatban is, a Sevilla lesz az első klubja országhatáron kívül. A spanyolok egy évre vették kölcsön az olaszoktól Andreollit, és a kontraktus lejártával élhetnek elővásárlási opciójukkal, melyet a szerződésbe foglaltak.
Demmel László
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…