Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A Videoton kölcsönadta az Újpestnek a csapat jobbhátvédjét, Heffler Tibort.
Heffler eddig sem számított alapembernek a fehérvári csapatban, hiszen Szolnoki Roland a csapat első számú jobb bekkje. A Videoton pedig leigazolta a korábban pont Újpesten futballozó Loic Negot is erre a posztra, így vált létszámfelettivé Heffler. A fővárosiaknál pont hiányposzt a jobb hátvéd szerepköre, hiszen fordulók óta az egyébként középpályás Nagy Gábor játszik kényszerűségből ott. A csapat egyedüli jobbhátvédje Vadász Viktor , aki viszont nem régen épült fel a sérüléséből, így még nincs játékban. Ezért került szóba Heffler kölcsönvétele, és a felek hamar dűlőre is jutottak a kétszeres válogatott játékossal, így a szezont kölcsönben Újpesten tölti.
ÁTIGAZOLÁSI PIAC: A HAJRÁ ÉLŐBEN – FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ ROVAT (KATT, ne maradj le)
Munkácsi Ádám
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…