Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Újabb megállapodás született az FC Barcelona és a West Ham United között, ám ezúttal is csak kölcsönszerződésről van szó, tulajdoni jog nem cserélt gazdát! Alex Song a következő idényt is Angliában tölti, kölcsönben.
A Barcelona védekező középpályását a tavalyi szezon után újfent kölcsönadták a katalánok, a szerencsés “nyertes” ezúttal is a West Ham United csapata volt. Song az előző szezont is már a Kalapácsosoknál töltötte kölcsönben, ám a szezon végeztével lejárt a szerződése, így visszatért Barcelonába. Az azonban egyértelmű a gránátvörös-kékeknél, hogy az Iniesta-Busquets-Rakitic hármas mellett igen kevés szerephez jutna, így újra kölcsönadták a West Ham csapatának, ahol örömmel számítanak a nagy munkabírású kameruni játékára. Ez a játék viszont még kicsit várat magára, mert Song nemrégiben bokaműtéten esett át, ám miután teljesen felépül újra a csapat húzóembere lehet.
ÁTIGAZOLÁSI PIAC: ANGOL HAJRÁ ÉLŐBEN! – FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ ROVAT (KATT, ne maradj le)
Munkácsi Ádám
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…