Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Az angol csapat hivatalosan is bejelentette, hogy megszerezte Skócia legnívósabb csapatának az egyik tengelyét.
A Southampton hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolták a Celtic holland középhátvédjét, Virgil van Dijkot. Fraser Froster és Victor Wanyama után ő a harmadik aki a skót csapatból igazol a Sotonba. Öt évre írt alá a hórihorgas hátvéd, akinek így álma beteljesül, azaz a Premier League-ben szerepelhet.
A játékos a Gröningenben kezdte pályafutását, majd 2013-ban a skót Celtichez igazolt, ahol szintén stabil kezdőjátékos volt, akárcsak a holland csapatban. Az U19 és U21-es holland válogatottat megjárta, azonban még a felnőtt csapatban nem mutatkozhatott be, de ez a következő célja, és úgy gondolja, hogy ha itt remek teljesítményt nyújt, akkor valóra válhat a másik álma is.
“Nagyon boldog vagyok. Egyszerű döntés volt, hogy ide csatlakozzak, nem gondolkoztam sokáig. Egy nagyon ambiciózus klubba jöttem, akik remekül teljesítettek az elmúlt pár évben. Ez egy nagyszerű hely, és remek döntést hoztam amikor elköteleztem magam. Most, hogy megadatott az, hogy a Premier League-ben játszhassak, egyszerűen hihetetlen. Biztos vagyok benne, hogy élni fogok a lehetőséggel, és ki is fogom élvezni” – nyilatkozta bemutató sajtótájékoztatóján Van Dijk.
ÁTIGAZOLÁSI PIAC: ANGOL HAJRÁ ÉLŐBEN! – FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ ROVAT (KATT, ne maradj le)
Szajevics Patrik
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…