Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
A svájci Nyonban sorsolták ki az UEFA Ifjúsági liga “bajnoki ágának” párosításait. Ez lesz a sorozat harmadik éve és a szervezők emeltek a téten: a szokásos 32 helyett 64 csapatosra bővítették a kiírást. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi rendszer mellett – azaz a BL-ben érdekelt csapatok a felnőttekével azonos beosztásban viszik végig a csoportkört – egy új ágat is létrehoztak: a legjobb 32 ország – az UEFA koeficiensek alapján – korosztályos bajnokai indulhatnak és csoportkör helyett három kieséses fordulóban döntik el egymás között, hogy mely csapatok csatlakozzanak a BL-gárdákhoz a nyolcaddöntőkben.
A magyar színeket a Puskás Akadémia képviseli. A Felcsútiak tavaly az MTK-t két ponttal megelőzve lettek korosztályuk legjobbjai, most pedig egy nehéz kihívás elé néznek: az első fordulóban az APOEL Nicosia lesz az ellenfelük. Ez azért jelenthet problémát, mert az APOEL tavaly már részt vehetett ezen a tornán, igaz utolsó lett csoportjában. A továbbjutó sorsa egy odavágó és egy visszavágó után dől majd el, a párharc győztese pedig a HJK Helsinki-Cetic csata győztesével játszhat. A nyolcaddöntőbe jutáshoz három fordulót kell túlélniük a csapatoknak, vagyis a PAFC-nek még a Celticen is túl kell majd jutnia – amennyiben a magyar és a skót bajnok eljut odáig. Érdekesség, hogy két tavalyi nagyágyú is összekerült az első körben: az Ajax-Schalke párharc egy elődöntőben sem lenne akármilyen párosítás.
A sorsolás:
APOEL-Felcsút vs. HJK Helsinki-Celtic
FK Rad-Domzale vs. Elfsborg- Stjarnan
Villarreal-Servette vs. Brann-Anderlecht
Reims-Middlesborough vs. Senica-Torino
Spartak Moszkva-Ravan vs. Schalke-Ajax
Actobe-Besiktas vs. FC Salzburg-Zeljeznicar
Saburtalo-Midtjylland vs. Litex Lovech-Legia Varsó
Pribram-Zibrou Chisinau vs. Minsk-FC Vitoru
Baranyai Balázs
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…