Besicet savazza a bosnyák sajtó
Vasárnap Bosznia-Hercegovina sima győzelmet aratott Andorra ellen (3:0) az EB-selejtezők B-csoportjában. A találkozó azonban mégsem ettől maradt emlékezetes.

Muhamed Besic jelenleg az Everton játékosa, noha klubcsapatában nagyon keveset jut szóhoz, a bosnyák válogatottban továbbra is alapember, tavaly a világbajnokságon is meggyőző teljesítményt nyújtott a védekező középpályás. A Ferencváros korábbi közönség kedvence tegnap kezdőként jutott szóhoz Andorra ellen, ám a találkozó 63. percében kiállították. Történt ugyanis, hogy egy csúnya belépő után a földre került, amit a játékvezető le is fújt, ám Besic úgy érezte, hogy elégtételt kell vennie a vendégek játékosán, így a rágójával megdobta. Ezt azonban kiszúrta a sípmester is, így Besicnek felmutatta a piros lapot. Ezt a fajta felelőtlenséget vette rossz néven a bosnyák sajtó, akiknek a kereszttüzébe került a játékos. Besic csak fokozta a fegyelmezetlenségét azzal, hogy a találkozó után nem volt hajlandó a sajtó munkatársainak nyilatkozni, ezzel alaposan kihúzva a gyufát odahaza. Arról, hogy Besic mekkora eltiltást kap egyelőre nincs információ, viszont ezek után könnyen elveszítheti a stabil helyét a bosnyák válogatott kezdőjében.
Munkácsi Ádám