Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Megvan a forduló meccse! – videóval

Ki hitte volna, hogy a La Liga harmadik fordulójának legjobb meccse egy Celta Vigo-Las Palmas lesz? A szezon előtt gondoltuk volna, hogy egy Malaga-Eibar nagy téttel bíró találkozó lesz az élmezőny szempontjából? Na ugye.

Kép: www.as.com

Kép: www.as.com

Kicsit a tavalyi Eibar-csodára emlékeztet az idei Las Palmas szereplése. Persze három forduló alapján nem szabad elhamarkodottan ítélkezni velük kapcsolatban, Az első körben rendesen megszorongatták a könnyelmű Atletico Madridot, a második meccsükön pontot szereztek a Levante ellen, most pedig a Celta Vigo ellen kellett bizonyítaniuk. A Vigo parádésan rajtolt: verték a Levantét és a Rayót is, tehát száz százalékos mérleggel várták a Las Palmas elleni meccset, ami egyébként elég jól indult számukra. Gyakorlatilag az első 20 percben megnyerték a meccset, legalábbis kéznyújtásnyira került tőlük a siker. A játékvezető a 11. percben utolsó emberes szabálytalanság miatt piros lapot adott Varas kapusnak, amit egy Celta büntető követett: Orellana sikeresen értékesítette a tizenegyest, így megvolt a vezetés. A 18. percben már 2-0-ra ment a Vigo, ugyanis Wass nagyon szemfülesen akadt rá a labdára a tizenhatoson belül, amit másodjára sikerült is belőnie.

Emberelőnyben, két gólos vezetésnél azonban nem omlott össze a vendég csapat,a mely nagy kedvvel játszott a teljes játékidő alatt. Talán épp ennek a lélekjelenlétnek köszönhetően sikerült is gyorsan szépíteniük – Araujo már a 23. percben betalált, ismét nyitottá téve a találkozót. A következő gólra a második félidőig kellett várni, akkor viszont ismét egy hazai játékos, az ex barcelonai Nolito volt eredményes. Ismét két gólosra hízott az előny, de nagyon sok volt még hátra, ami vissza is ütött a Celtának. A 61. percben Araujo szerezte meg a második gólját, amivel megint elérhető közelségbe került az egyenlítés. A Las Palmas hatalmasat küzdött emberhátrányban, lendületükkel pedig nem tudott mit kezdeni a Vigo: Simon a 74. percben kiegyenlített, vagyis már 3-3 állt az eredményjelzőn. Bejött tehát a fordulat, a Celta Vigo pedig rohanhatott a hajrában. Ki tudtak ugyan dolgozni több helyzetet is, ám a góltól így is távol voltak – elvesztettek két pontot az újonc ellen hazai pályán. Ezzel még így is a harmadikok a tabellán, a Las Palmas pedig még néhány ilyen meccs és a középmezőnyben találja magát.

http://www.dailymotion.com/video/x36r753_all-goals-and-highlights-hd-celta-vigo-3-3-las-palmas-la-liga-13-09-2015-hd_sport

Celta Vigo – Las Palmas 3-3
G.: Orellana (13.), Wass (18.), Araujo (23., 61.), Nolito (48.), Simon (74.)

Tavaly jól indult és idén is remekül kezdett az Eibar. A baszk kis csapat ismét túlszárnyalja saját magát és a legkomolyabb célokat tűzi ki maga elé. Két győzelemmel kezdték a szezont, tehát a tabella éléről várták a Malaga elleni találkozót. Az Eibar 5 rúgott és mindössze 1 kapott góllal kezdett – ezzel szemben a túloldalon csak egy kapott gólt tudtak felmutatni – 180 perc nem volt elég ahhoz, hogy betaláljanak a Malaga játékosai. Ez a mutató pedig rendesen rányomta a bélyegét a mostani mérkőzésre. Két remek védelem találkozott, de a támadósorokban azért nem olyan nagy az eresztés. Pedig a Malaga nem játszott feltétlenül rosszul az eddigi meccseken. Főleg a Sevilla ellen tetszetősen játszottak, kreatívan alakították ki az akciókat, ám a gól mindig hiányzott. A szép játék ezúttal is megvolt. Jobban játszottak, mint a hazaiak. Többet birtokolták a labdát, többet lőttek kapura, a játék minden elemében felülkerekedtek valamilyen szinten, ám az a fránya gól megint hiányzott. Az Eibar ugyan nem nyújtott olyan teljesítményt, amilyet a korábbi találkozókon, de most is pontot szereztek, gólt pedig megint nem kaptak. Igazából ez a döntetlen valamilyen szintet mind a két félnek jó – egyik sem akart túl sokat kockáztatni, aminek ez lett a vége. Egy 0-0 a vasárnap zárásaként.

Malaga – Eibar 0-0
G.:

Baranyai Balázs