A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
A francia kapus szerint még közel sem biztos, hogy marad jelenlegi csapatában.
Hugo Lloris állítása szerint a nyáron közel állt ahhoz, hogy a Vörös Ördögök játékosa legyen, de végül nem úgy jöttek ki a dolgok. Azonban még a ott a következő és az azutáni átigazolási piac, szóval semmi sem biztos. A francia kapus nem csalódott De Gea maradása miatt, szerinte így is van esély, hogy a Manchesterbe szerződjön. “Nagyon jól érzem magam. Az átigazolási ablak nem hozott ki a sodromból. Tartottam egy bizonyos távolságot, és csak a csapatomra, a Tottenhamre koncentráltam. Én mindig a jelenlegi csapatomban akarom játszani a mérkőzéseket. A Manchester United érdeklődése? Összejöhetett volna, de ennek a folyamatnak még nincs vége. Rengeteget írnak erről, de muszáj koncentrálnom” – nyilatkozta a 28 éves hálóőr.
Szajevics Patrik
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…