Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
Nem bírt a Norwich City-vel a Liverpool, így továbbra is a tabella hátsó felében toporog.
Pedig jól kezdett a hazai alakulat, hiszen már az első percekben letámadta ellenfelét Brendan Rodgers együttese, más kérdés, hogy rögtön a meccs elején besárgult Milner egy rossz belépőt követően. A mezőnyben egyértelműen a vörösök voltak fölényben, ám a kapu elé érve mintha elfogyott volna a tudományuk Bentekééknek. Ugyanakkor a szervezett „Kanárik” sem adták olcsón a bőrüket, de próbálkozásaik rendre pontatlanok voltak. A legnagyobb helyzetet éppen Milner hagyta ki, aki egy beadás után lőhetett, de blokkoltak a vendégek, majd Sturridge és Clyne hagyott ki egy-egy ziccert az első játékrészben, de sokat tett a gól nélküli szünetért Ruddy is, aki Sturridge és Benteke próbálkozásánál is a helyén volt. Fordulás után a gól is megszületett. Dany Ings lövésével került előnybe a Pool, de nem sokáig örülhetett, a félidő derekán ugyanis egy kavarodás után a kipattanót Martin a kapuba küldte. Az egalizálás előtt Coutinho is kihagyott egy ordító ziccert, ha az bemegy minden bizonnyal otthon tartja a három pontot a liverpooli alakulat, hogy nem így lett, arról szintén a remekül védő Ruddy gondoskodott. Aztán kis híján lefagyott a mosoly a hazai drukkerek arcáról, de Jerome löketét Miognolet védte. Hét perccel később Firmino próbálkozása halt el Ruddy jóvoltából az alapvonalon kívül, majd a végén Coutinho és Ings lőhetett, de Ruddy mindkét esetben a helyén volt. Ugyanakkor könnyen eldönthette volna a találkozót a Pool, de a hatperces ráadásban sem Milner, sem Lallana, sem Moreno nem tudott túljárni Ruddy eszén. A vörösöknél Bogdán ádám bemutatkozására továbbra is várnunk kell. A magyar válogatott cerberus a kispadról nézte végig a találkozót.
Liverpool – Norwich City 1-1 (0-0)
Anfield, 44.72 néző, vezette: Anthony Taylor
Liverpool: Mignolet – Can, Skrtel, Sakho – Clyne, Milner, Lucas (Firmino, 72.), Moreno – Coutinho – Sturridge (Lallana, 63.), Benteke (Ings, a szünetben)
Norwich: Ruddy – Whittaker, Martin, Bassong, Brady – Tettey – Redmond, Dorrans (O’Neil, 85.), Howson, Jarvis – Jerome (Grabban, 71.)
g.: Ings (48.) ill.: Martin (61.)
s.: Milner (3.) ill.: Tettey (53.), Dorrans (78.)
Gavalovits Sándor
Újabb két mérkőzést játszanak április elején…
A bennmaradásért küzdenek…
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…