Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Roberto Mancini csapata továbbra is hibátlanul menetel, ezúttal a Hellas Verona jelentette akadályt gördítették arrébb. A Chievo is győzedelmeskedni tudott, pont az Inter ellen elszenvedett vereség után álltak fel és verték meg a masszív Torinót.
Inter – Hellas Verona: 1-0
G: Felipe Melo (56.)
Túlzás lenne azt állítani, hogy szemet gyönyörködtető játékkal rukkolt volna ki a milánói csapat, de az elejétől fogva többet támadtak, és azért megvoltak a helyzeteik is. Az első félidő második felében alakították a jobb lehetőségeket, alig fél óra elteltével Icardi lőtt centikkel a kapu mellé a tizenegyespont magasságából. Nem sokkal később Kondogbia tüzelt éppen hogy a léc fölé, majd a félidő végén Medel távoli bombáját kellett blokkolni a védőknek.
A fordulás után szerencsésnek mondhatta magát az Inter, hogy nem került hátrányba, ugyanis az 55. percben Jacopo Sala találta telibe a keresztlécet. Ami az egyik oldalon kimaradt, az a másikon bement, egy perccel később Alex Telles szögletére érkezett jól Felipe Melo, és fejelt a bal felső sarokba. Ezt követően még Rafaelnek be kellett mutatnia egy szép védést Perisic lövésénél, de az eredmény már nem változott, negyedik meccsét hozta le kapott gól nélkül az Inter.
Chievo – Torino: 1-0
G: Castro (75.)
Kiegyenlített találkozót hozott két masszív csapat összecsapása, mindkettejüknek volt esélye a gólszerzésre. A győzelmet végül a Chievo szerezte meg, egy távoli Castro bomba kötött ki a kapu bal oldalában. Padellinek volt egy nagyon szép dupla védése még a második félidő elején, amit valószínűleg nem fog egyhamar elfelejteni.
Tereh Balázs
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…