Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
A Valencia zárkózott volna, ahogy a Rayo és a Betis is egymáson keresztül szeretett volna magasabbra jutni. A La Liga 7. fordulójában szoros meccsek döntöttek a pontokról.
Délben a Rayo otthonába látogatott a Real Betis, amely legutóbb győzött a Gijon ellen, így kezdi stabilizálni magát a középmezőnyben. A Rayo a rossz rajtot követően kétszer nyerni tudott, majd ismét becsúszott egy zakó – eléggé kiszámíthatatlan a vallecaszi csapat. Hazai pályán talán egy picit több esélyt lehetett volna adni nekik a találkozó előtt, de a kezdés után már látszott, hogy nem lesz könnyű dolguk. Álmosan kezdtek a Rayo futballistái, a zöld mezesek pedig bátor letámadással próbáltak rájuk nyomást gyakorolni. Ez a bátor felfogás sikert hozott számukra, mégpedig a 20. percben: az előre merészkedő német középhátvéd, Westermann talált be.
A vezetés helyzeti előnybe hozta a vendégeket, a hazaiak pedig kétségbeesetten támadni kezdtek. Bebe révén főleg távoli lövésekkel operáltak, de a második félidőben védelmük újabb hibát vétett: ezúttal Ruben Castro szerzett gólt, amivel a Betis már 2-0-ra vezetett. Innen nagyon nehéz lett volna felállni, ami a Rayónak nem is sikerült. Görcsös próbálkozásaikkal még csak a találat közelébe sem tudtak kerülni, ami zsinórban a második vereségüket jelentette. A Betis viszont sorozatban másodszor tudott nyerni – ezzel a 10. helyen állnak, a Rayo a 14.
http://www.dailymotion.com/video/x38jvp8_rayo-vallecano-vs-real-betis-0-2-highlights-4-10-2015_sport
Rayo Vallecano – Real Betis 0-2
G.: Westermann (20.), Castro (61.)
A San Mamesben egy igazi rangadót láthattak a baszk szurkolók: a Valencia látogatott a kieső helyek közelében álló Bilbaóhoz. A Bilbao az elmúlt három meccsén nem tudott nyerni, a Valencia viszont legutóbb a Granadát győzte le – igaz, nekik elég komoly nehézségeik vannak, főleg a gólszerzés terén. Csak a Malaga tudott kevesebb gólt termelni náluk, ők is csak tegnap este pakolták össze azt a hármat – Valenciában tehát vannak gondok. A hazai csapat kezdett jobban. Többet birtokolta a labdát a baszk csapat, főleg a nem rég felépült Inaki Williams révén villogtak, de helyzetekig ők sem nagyon jutottak. A tiszta fehérben játszó vendégek aztán szintén jelezték, hogy ők is itt vannak: előbb Abdenour durrantott egy nagyot távolról, majd jött az első gól is. Parejo szabadrúgásból vette be a hazai kaput. Ahogy hátrányba került, igyekezett gyorsítani a tempón a Bilbao. A csíkos csapat továbbra is nehezen tudott zavart okozni a Valencia zárt védekezésében, de kitartóan próbálkoztak, aminek végül meg is lett a jutalma: egy pontrúgás után a középhátvéd Laporte fejelt közelről a kapuba, ami ismét egyenlő állást jelentett.
A második játékrészben aztán kezdődött minden előröl. Nem találták egymáson a fogást a csapatok, amitől a meccs kevésbé lett látványos. A Bilbao továbbra is többet birtokolta a labdát, de nehezen lehetett megtörni a vendégeket. A Valencia jó ideig magabiztosnak tűnt, ám egy óra elteltével minden megváltozott: a Bilbao a középpályán szerzett labdát és egy gyors kontrával sikerült eljutni a kapuig – a befejező Susaeta pedig hibátlanul tett pontot az akció végére, fordított a Bilbao. Ez kellemetlenül érintette a fehéreket, akik egyre inkább szerettek volna betalálni. A nagy akarásnak pedig nyögés lett a vége: szinte ugyanaz volt a leosztás, mint a második hazai gólnál. Ugyanúgy a középpályán szereztek labdát és ugyanúgy vezették végig, mint akkor – most viszont nem Susaeta, hanem Aduriz volt eredményes. A 3-1 azt jelentette, hogy a liga második leggyengébb támadósorával rendelkező Valencia szinte reménytelen helyzetbe került. Eldőlt a meccs, innentől már csak az volt a kérdés, hogy változik-e egyáltalán az eredmény. Mivel mind a két csapat érdekelt az európai kupákban, így igyekeztek minél kevesebbek kihajtani magukból és spórolni az erejükkel – ebből adódóan a hajrá sem tartogatott sok eseményt. A Bilbao 3-1–re verte a Valenciát, amivel már a 13. helyen állnak, a Valencia a 9.
http://www.dailymotion.com/video/x38k2c4_dani-parejo-0-1-free-kick-athletic-bilbao-valencia-04-10-2015-hd_sport
http://www.dailymotion.com/video/x38k5jz_markel-susaeta-2-1-athletic-bilbao-valencia-04-10-2015-hd_sport
http://www.dailymotion.com/video/x38k62i_aritz-aduriz-3-1-athletic-bilbao-valencia-04-10-2015-hd_sport
Athletic Bilbao – Valencia 3-1
G.: Parejo (20.), Laporte (34.), Susaeta (60.), Aduriz (69.)
Baranyai Balázs
Minden átigazolási hír egy helyen!
Eközben két játékostól elköszöntek…
A fizetése azonban még gond lehet…
Az FA-kupában lesz jelenése az angol csapatnak
Négyéves szerződést kötött új kenyéradójával…
Egyik riválisuktól szerezték meg a 26 éves játékost!
Magyar légiós csapatával néztek szembe…
Klubrekordot jelentő összeg cserélt gazdát…
Ők játsszák 2025 első válogatott-meccseit…
Eddigi karrierjében mindezez még nem adatott meg…
Kölcsönbe érkezne vételi opcióval!
Fél lábbal már távozott a mostani csapatától…
Az FC Barcelona és a Real Madrid vasárnap vívja az idei év első klasszikusát…
Tavaly búcsúzott el a nemzeti csapattól…
Fél évre került kölcsönben…
Új környezetben bizonyíthat…
A döntőben az FC Barcelona várja a Habfehéreket…
Negyedik alkalommal adja őt kölcsön a londoni csapat…
Több lehetőséget kaphatnak tavasszal…
Eldőlt volna?!
Az elmúlt 10 bajnoki mérkőzéséből csupán 1 találkozót nyert meg a liverpooli klub
A “vörös ördögök” egyik, ha nem a legjobba a mostani szezonban…
A Dortmund ismét kölcsön adta Sebastien Hallert, a PSG a Napoli támadójára csapna le