Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Cristiano Ronaldo csapattársára pályázik a Chelsea

A Chelsea mellett az ősi rivális és az Aston Villa is szívesen látná a Real Madrid játékosát. A londoni kékek keresztbe tennének városi ellenfelüknek, ez a csapat nem más, mint az Arsenal, a csata pedig a 22 éves Jesé Rodriguez játékjogáért folyik!

jese_rodriguez_real_madrid_cf_wallpaper_by_rollr-d88mxv1

Nem csak a Chelsea látná szívesen soraiban a Real Madrid 22 éves spanyol támadóját, hanem a londoni “ágyúsok” és az Aston Villa is-írja a goal.com. Jesé nem tartozik a “király gárda” alapemberi közé, így a küldetés nem lehetetlen egyik fél számára sem. Rodriguez nem tartozik a gólkirály jelöltek közé, azaz nem mondható éppen egy befejező csatárnak, de ennek ellenére tehetségéhez nem fér kétség. Mourinhoék abból a szempontból élveznek előnyt, hogy először az ő kezei alatt játszhatta első mérkőzéseit a madridi együttesben.

A fiatal támadó Carlo Ancelottinál kapott egyre több lehetőséget, mondhatni az olasz mester számított is rá. A bizalmat meg is hálálta , hiszen több fontos találatot is jegyezhettek fel a neve mellé. Azonban közbe jött egy nagyobb sérülés, így a remek szezon “horrorrá” alakult át. Összesen 59 tétmeccsen lépett pályára eddig a spanyol együttesben, ez alatt pedig 12-szer talált be az ellenfelek hálójába, betalált többek közt a Barcelona és a Valencia ellen is. Megjárta a spanyol nemzeti csapat mindegyik utánpótlás együttesét, az u17-től egészen az u21-ig. A Real Madrid labdarúgója le is nyilatkozta, hogy nem elégedett a játékidővel, így nem kizárt az, hogy ezen klubok közül folytathatja majd tovább pályafutását, akár már télen.

Kép forrása: rollr. deviantart. com

Németh Boldizsár