A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…
A spanyol szövetség továbbra is bízik az Európa-bajnok szövetségi kapitányban
Minden átigazolási hír egy helyen!
11 éves kora óta állt az MLS-csapat alkalmazásában
Fél évig foglalta el a kispadot…
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Alighanem még ebben a naptári évben eldől a bajnoki cím sorsa, hiszen nincs csapat, amelyik megfogja a listavezetőt.
Nem bír megállni a Ferencváros, amely másodszor is kipipálta a Haladást. Ezúttal azonban valamivel nehezebb dolga volt, mint a rajton, hiszen a vasiak végig ott loholtak a hazaiak nyakán. Ugyan az első félidőben padlóra is küldhette volna ellenfelét Varga Roland vezérletével a Ferencváros, ám mivel csak a szélső három ziccert rontott, illetve egyet Király védett bravúrral, egyet pedig mellé lőtt, valamint társai sem sűrűn találták meg a réseket. Eközben a szombathelyiek igyekeztek kulturáltan, sok passzal felépíteni támadásaikat, azonban a fővárosiak nem hagyták. Egészen a tizennyolcadik percig kellett várni a fal megrepesztésére: Böde keresztbe passzolt a tizenhatos előtt, a fiatal Nagy Patrik viszont olyan szerencsétlenül sarkazott hátra fordulás közben, hogy Sesták köszönhette szépen, és bevágta Király felett a vezető gólt. Lehet azon vitatkozni, hogy érvényes volt-e a találat, mert tény, a szlovák támadó lesen volt, de az ellenfél védője passzolt oda, mégha nem is önszántából. Aztán a lüktető, remek iramú játék a Haladás előtt is teremtett helyzetet, de Németh Márió lövését Gera blokkolta, majd Varga eldöntötte a találkozót a félidő hajrájában. A félpályán elveszített labdáért nagy árat fizetett a Hali. Gera passzát a szélső két lépés után kíméletlenül felvarrta a bal felsőbe.
A szünet után visszaesett a meccs színvonala, és inkább a küzdelem dominált, de ébredezett a Haladás. Előbb Gaál fejelt lécre, majd ugyanő egy lövésszerű beadással teremtett kihagyhatatlan helyzetet Nagy Patriknak, aki a Dibusz által védett labdát lőtte vissza a kapu közepébe, szépítve, de hogy ne nagyon legyen oka az örömre Mészöly Gézának, egy kontra végén Sesták ugratta ki Ramírezt, aki a rövid sarokra helyezett lövéssel mattolta Király Gábort. A hajrában Halmosi Péter hozhatta volna vissza a reményeket, de fejesét a bal alsó elől szedte ki Dibusz, így megérdemelten tartotta otthon a három pontot a Fradi, amivel tovább növelte előnyét, és meglehet, december elején a bajnoki cím is eldőlt.
Ferencváros – Haladás 3-1 (2-0)
Groupama Aréna, 8500 néző, vezette: Erdős József
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez – Gera, Nagy Á. – Varga R. (Pintér Á., 62.), Sesták, Lamah (Nagy D., 81.) – Böde (Busai, 84.)
Haladás: Király – Fehér, S. Wils, Jagodics, Bosnjak – Angyal, Nagy P., Gaál, Halmosi – Németh M. (Medgyes, 82.), Ugrai (Wils T., 70.)
g.: Sesták (19.), Varga R. (39.), Ramírez (79.) ill.: Nagy P. (59.)
s.: Pintér (66.), Nalepa (85.) ill.: S. Wils (88.), Fehér Z. (90+2.)
A bajnokság állása:
(Fotók: Fradi.hu; adatbank.mlsz.hu)
Gavalovits Sándor
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…
A spanyol szövetség továbbra is bízik az Európa-bajnok szövetségi kapitányban
Minden átigazolási hír egy helyen!
11 éves kora óta állt az MLS-csapat alkalmazásában
Fél évig foglalta el a kispadot…
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Újabb bombasztikus igazolásra készülnek Párizsban…
Gyengélkedtek az utóbbi időben…
Újabb komoly érdeklődő az elvágyódó csatárért…
Hamarosan bejelentik a szerződtetését…
Felpörögtek az események a Juvénál…
A francia támadó az elmúlt öt mérkőzésen nyolc góllal jelentkezett…
Mo Salah pótlására érkezne…
Már csak a hivatalos bejelentés várat magára…
Fiatal kora ellenére az NB I-es csapat alapembere…
Két tizenegyest is kihagytak a hajrában…
Négyéves szerződést készül aláírni…
A brazilok szűkös sikerrel javítottak…
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!