Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Neymar: “Ez volt az egyik legjobb meccsem!”

Szombaton a Barcelona 5-2-re kiütötte hazai pályán a Rayo Vallecanot, a meccs hőse egyértelműen Neymar volt a maga négy góljával, aki most elmondta mester négyese utáni érzéseit.

ney

Nagyon nagyon boldog vagyok a győzelem és az egész meccs miatt, ahogy játszottunk, ahhoz gratulálok az egész csapatnak.”

Nagyon nehéz mérkőzés volt, hiszen a Rayo tele van jól képzett játékosokkal, akik játsszák a focit, és így érthetően nehezebb dolgunk volt. De tettük a dolgunkat és végül elértük a sikert.

Minden esetben nehezebb, ha egy csapat tényleg játszik. Gratulálok a Rayo minden játékosának, mert nagyon jól futballoztak.

Ez volt az egyik legjobb meccsem eddig a Barcelonával.

Lelkendezett érthetően Neymar, aki  Ebben az évszázadban a negyedik Barca játékos, aki egy meccsen legalább négyszer talált a kapuba. Előtte az argentin Lionel Messi, a holland Patrick Kluivert és a kameruni Samuel Eto’o voltak a katalán csapat legalább négyig jutó játékosai. Egyébként maga az érintett játékosnak ez volt az ötödik mester ötöse eddigi pályafutása alatt. Eddig 2-2 alkalommal ért el legalább négy gólt a Santosban illetve a brazil válogatottban. Egyértelműen jókor jött a brazil sztár első gránát-vörösben elért mester négyese, – melyből egyébként kettő büntetőből született – azok után, hogy Lionel Messi a Las Palmas ellen megsérült még szeptember végén, hiszen az argentin zseni nélküli Barcelona azóta csak kereste önmagát. De talán a brazil klasszis lesz aki húzni fogja a csapatát az “átmeneti” időszak alatt. Szükség is lesz a jó teljesítményére, mert még mindig kérdéses, hogy Messi felépül a november 22-ei Real-Barca csúcsderbire.

Kép forrása: goal.com

Becz Tamás