Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Wenger nem fél a Bayerntől!

Könnyen lehet, hogy holnap este az utolsó, legnagyobb léket is megkapja az Arsenal süllyedő Bajnokok Ligája-hajója. A hazai pontvadászatban a második helyen álló “Ágyúsok”, a német címvédő Bayern Münchent látják vendégül. 

wenger

 

Nincs könnyű helyzetben az Arsenal, és ezt tudja jól a csapat francia menedzsere, Arséne Wenger is. Ettől függetlenül feladásról, vagy belenyugvásról még csak hallani sem akar, hiába a pocsék kezdés a Bajnokok Ligájában. A Dinamo Zagreb, és az Olympiakosz elleni vereségek sem szegték kedvét Wengernek, s csapatával nekifutnak a majdnem lehetetlen küldetésnek, hogy legyőzzék a Bayern Münchent. Nem is tehetnek mást, a futballpályán már számtalanszor történtek csodák. Ám ez esetben a menedzser álmaiban a többség erősen kételkedik. A tétmeccsen legutóbb augusztus 1-én vereséget szenvedő bajorok éppen egy 12-es győzelmi szériát nyújtanának tovább, míg a londoniak a MU, és a Watford elleni 3-0-s győzelmeket fejelnék meg egy újabb, alighanem a legnagyobb bravúrral. Legalábbis erre utalnak Wenger szavai:

“Azt mondták, hogy az első két BL-meccsünket nem vettük komolyan, de ezzel most nem lehet gond. Ki ne venné komolyan a Bayern Münchent? Tudjuk, hogy egy topcsapat ellen lépünk pályára, és nagyon jól felkészültünk. Már játszottunk erősebb Bayern ellen, és akkor sikerült őket legyőznünk. A 2013-as BL-győztes csapatban Robben Ribéry, Schweinsteiger, Kroos, és Müller is a topon volt, mégis legyőztük őket 2-0-ra. Holnap is azon leszünk, hogy mi szerezzük az első gólt, de őröltség lenne azt hinni, hogy 20 perc alatt megint sikerül hármat rúgnunk. Minden csapatnak vannak gyengeségei, nekünk eddig a Bajnokok Ligájában jöttek ki ezek. De képesek vagyunk legyőzni a münchenieket, és ezt holnap szeretnénk is megmutatni!” 

Arséne Wenger továbbra sem számíthat sérülés miatt Jack Wilshere, Tomás Rosicky, és Danny Welbeck játékára, ám így sem kell aggódnia, az utóbbi időben remekül futballozó Alexis Sánchez vezetésével komoly meglepetést okozhatnak Pep Guardiola csapatának. Annál is inkább hisznek ebben Londonban, mert a Bayern Münchennél továbbra is a sérültek listáját gyarapítja Franck Ribéry, Arjen Robben, Mario Götze, Mehdi Benatia, és Holger Badstuber is, míg Javi Martínez a hétvégén ugyan már a padon ült a Werder Bremen ellen, de egyelőre nem merte bevetni edzője. Ha valami, ez a névsor növelheti az Arsenal esélyeit, csak aztán nehogy keserű ébredés legyen belőle…

Kép forrása: independent.co.uk

Demmel László