Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az FC Barcelona együttesénél tajtékzanak a dühtől, lévén a Bajnokok Ligája címvédőjének sem igazán tetszik már az, amit az UEFA művel. Ugyanis a katalán sztárcsapatot 40 ezer eurós büntetéssel sújtják.
Miközben ma a BATE Boriszov elleni BL-csoportmeccsre készülnek Neymar és társai, addig a háttérben bizony kemény küzdelmet kell megélnie a klubnak. Ugye az adó-, és drogbotrányokról már nem is kell beszélnünk, illetve aligha kell bemutatni a túlköltekezős transzfereket, gyanús játékosügynökeket, akik és amik miatt sorra kapja a Barca büntetéseket.
Most egy újabb cupák került abba a bizonyos húslevesbe, ugyanis a hírek szerint a Barcelona számukra aprópénznek tűnő 40 ezer eurót kell befizetniük az UEFA pénztárába, amiért Levante elleni bajnokin katalán függetlenséget támogató molinók és zászlók voltak láthatóak.
Úgy tudjuk, hogy a Barca meg akarja óvni a büntetést, amiről egyébként a klub alelnöke, Jordi Mestre is nyilatkozott:
„Meg akarjuk védeni a Barca érdekeit, és soha nem fogjuk korlátozni a szurkolók véleményét, ők mindig példásan viselkednek.” – hőzöngött a sportvezető.
Kép forrása: www.goal.com
Balogh József
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!
Mindhiába támadtak fel az olaszok, a hazai vereség a németek javára döntött, a portugálok hosszabbítás után jutottak tovább…
Ausztria kiesett a B-Ligába a szerbek ellenében, míg Skócia ugyancsak a B-Ligában folytatja…
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…