Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Újra jelentkezik a sorozatunkban, melyben a transfermarkt.co.uk neves honlapja alapján összeszedjük a hét csapatát a Premier Leagueből. Nézzük a 9. fordulóban mely játékosok kerültek az álom tizenegybe.
Simon Mignolet – Liverpool – GK: Nem volt egyszerű dolga a White Hart Lanen, de minden rá háruló feladatot megoldott. Négy védést mutatott be, köztük több bravúrral.
Carl Jenkinson – West Ham – LB: Az Arsenal kölcsönjátékosa a tavalyi szezonban a WHU egyik legfontosabb játékosává nőtte ki magát. 1 gól, 2 szerelés és végig stabil játéka még az összehozott büntetőt is feledteti.
Marcus Rojo – Manchester United – CB: Ugyan nem középen játszott, de kihagyni nem lehetett az argentin. Tökéletesen játszotta be a bal oldalt és végig stabil volt hátul és elől is. 1 gólpassz és 4 szerelés fűződött a nevéhez.
Chris Smalling – Manchester United – CB: Parádés stabilitás és magabiztosság hátul, mellyel a liga egyik legrettegettebb csatára Lukaku is megszenvedett. 3 szerelése mellett 1 gólpasszra is futotta.
Hector Bellerin – Arsenal – RB: Hétről hétre helyet vív ki magának a listán a fiatal spanyol. Most már egyértelműen az Arsenal első számú jobb bekkje. Gólpassz, két szerelés és 4 sikeres csel párosul a 84%-os passzmutatóhoz.
Georginio Wijnaldum – Newcastle – CM: A 4 gólos performanszot nem kell magyarázni ez esetben (sem). Természetesen ő lett a norwichi mészárlás embere.
Mesut Özil – Arsenal– CM: Újabb két gólpasszt osztott ki a passzmester. Ezzel ő vezeti a ligában a gólpasszlistát. Tökéletesen mozgatta csapatát végig a mérkőzésen.
Raheem Sterling – Manchester City – LM: Idei első igazán jó meccsén mesterhármast ér el, helye megkérdőjelezhetetlen a listán. Már csak tartani kéne ezt a formát.
Moussa Sissoko – Newcastle – RM: 3 gólpasszal vette ki a részét fölényes győzelemből, ebből kettőt Wijnaldom kapott. 82%-os passzpontosság. Impresszív teljesítmény.
Wilfred Bony – Manchester City – CF: A 2 gól, 1 gólpasszos mutatóval megmutatta, hogy lehet rá számítani, nem csak akkor amikor Aguerot kell helyettesíteni.
Jamie Wardy – Leicester City – CF: Két góljával 0-2-ről visszajött a Leicester a Southampton ellen, sokat nem kell ezen magyarázni. Vardy 9 góljával vezeti a PL góllövőlistáját.
+1 Jurgen Klopp – Liverpool – C: Jó bemutatkozás, az ő szempontjából nagyon nehéz helyzetben. A “Special Normal” csapatánál elkezdődött valami. Lesz még Ő ezen a listán, abban biztosak vagyunk.
A statisztikát a whoscored.com portál biztosította.
Herczeg Zsolt
Ritkán történik hasonló egy klubcsapat életében…
Nem nyugodt a jelene és jövője miatt a brazilok egyik legnagyobb tehetsége…
Meggondolta magát…
Újabb név a blancók középpályájára…
Felelevenítette az élményeket a Paks játékosa…
Nem történt igazi meglepetés a hétfői vb-selejtező mérkőzéseken…
Izland után Írországgal sem bírtak…
A mérkőzés után sem csillapodtak a kedélyek
Korábban még a távozásáról szóltak a hírek
Négyéves szerződés léphet életbe…
Hatalmas érvágás Szoboszlai csapatának…
Cserelehetőség hiányában játszania kellett…
Így folytatódik a Nemzetek Ligája…
A szezon végén lejár a játékos szerződése az angolokkal, így ingyen kaparinthatják meg őt a spanyolok…
Kevés lehetőséget kap Arne Slottól!
Az első félidőben eldőlt a visszavágó…
Szaúd-Arábia lehet a következő állomása…
A táblázat mindkét végén szoros küzdelem zajlik…
A jelenlegi kontraktusa 2026-ig szól a csapattal…
A bronzmeccsen Kanada legyőzte az Egyesült Államokat…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya részletesen ismertette a vereség okait…
A fináléba jutásért így egymással mérkőzhetnek meg!