Wenger magát hibáztatja Sánchez miatt.
Nagy lökést adott az Arsenal csapatának a Manchester United elleni 3:0-ás mérkőzés. A londoni „ágyúsok” az utolsó három tétmérkőzésüket rendre megnyerték, és még gólt sem kaptak. Arsene Wenger külön kitért a csapat chilei sztárjára is.
Tegnap nem kis meglepetésre Wenger tanítványai 2:0-ra verték hazai környezetben a Bayern Münchent. A német együttest először az „ágyúsok” tudták felülmúlni a 2015/2016-os kiírásban. A londoniaknak nagy lökést adott a „vörös ördögök” elleni 3:0-ás győzelem, hiszen azóta gólt sem kaptak.
Arsene Wenger beismerte azt is, hogy az egyik játékosától túl sokat kér. Ez a labdarúgó nem más, mint Alexis Sánchez. „Látni lehetett, hogy fizikailag nem volt toppon a ma esti mérkőzés után”-kezdte gondolatait a chilei játékost illetően Wenger a tegnapi BL összecsapás után. „Bele ad mindent, de végleg kimerült. Két válogatott mérkőzésen van túl, valamint rengeteget kell utaznia a napokban is, ez már túl sok”-zárta szavait a francia mester.
A 27 éves chilei támadó 2006-ban érkezett meg Európába, az Udinese csapatába. Az olasz együttes 2006 és 2008 között két klubnak is kölcsönadta, majd ezután 3 évig a „kis zebrákat” erősítette. A 2011-es nyári átigazolás során a Barcelona remek teljesítménye miatt lecsapott Alexisre. A „katalánoknak” 26 millió euróba került az akkor még 23 esztendős labdarúgó játékjoga. Összesen három esztendőig volt a Barca tagja, első El Classicóján rögtön gólt szerzett, viszont Messiék mögött igazán sosem tudott kibontakozni. A technikás futballista 2014 nyara óta az Arsenal labdarúgója, és egyben húzóember is, gyorsan felvette az angol liga ritmusát. A 2015/2016-os kiírás mondhatni rossz szezonkezdetét gyorsan elfeledtette, hiszen duplázni tudott a United elleni derbin, vagy épp mesterhármast szerzett a Leicester elleni 5:2-es mérkőzésen, utolsó három bajnokiján 6(!) gólt szerzett. Hazája válogatottjában 2006-ban mutatkozott be 89 mérkőzésen eddig 31 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját , és csupán 6 találatra van attól, hogy megdöntse Marcelo Salas gólrekordját.
Sánchez klubszinten és egyénileg is több sikert ért már el. A Barcával nyert bajnoki címet és spanyol kupát, Arsenallal pedig FA Kupát és angol szuper kupát. Beválasztották a 2014/2015-ös szezon álomcsapatába , valamint ő lett az „ágyúsok” legjobbja is.
Képforrása: wallbi.com
Németh Boldizsár