A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…
A spanyol szövetség továbbra is bízik az Európa-bajnok szövetségi kapitányban
Minden átigazolási hír egy helyen!
11 éves kora óta állt az MLS-csapat alkalmazásában
Fél évig foglalta el a kispadot…
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Továbbra is kitart elképzelései mellett Kubatov Gábor, így nem meglepő, hogy a Hargita Népének adott interjújában is az ultrák és a szurkolók közötti különbségek voltak a fő témái.
Rögvest a nézőszámmal kezdett Kubatov Gábor a Ferencváros elnöke. Szerinte az átlagnézőszámot eléri ismét a csapat, még annak árán is, hogy az ultrák nem járnak mérkőzésre. „Nincs kevesebb nézőnk, vagy maximum 500 szurkolóval kevesebben járnak ki. A Ferencváros így is vezeti a rangsort, tehát nekünk van a legtöbb nézőnk, a tavaly 8500 volt az átlagnézőszám. Azt gondolom, idén is meglesz ez. Elveszítettünk ugyan 3000 ultrát, de megnyertünk legalább ugyanennyi embert. Ezek az emberek általában családosok, akik gyerekekkel járnak ki a meccsekre. Számukra olyan hangulatot kellett teremteni a stadionban, ahol nincs káromkodás, csúnya beszéd vagy erőszak. Nincs arra szükség, hogy a biztonsági emberek közbelépjenek a találkozó alatt. Azt gondolom, hogy ez közelebb van Európához és a Ferencvároshoz is – fogalmazott a klubvezető, aki kiemelte, nem számít arra, hogy kompromisszumot tudna kötni az ultrákkal. – Nem! A vénaszkenner és a beléptetés csak indok. A szurkolóktól azt kérjük, hogy viselkedjenek normálisan. Jöjjenek be a stadionba, de ne legyen balhé. Ne legyen a stadion környékén erőszak, ne háborúzzanak sem a rendőrökkel, sem az ellenfél szurkolóival. Szerintem ez a magyar sporttól vagy épp a Ferencvárostól teljesen eltávolodik.”
Kifejezett kérést is megfogalmazott Kubatov a szurkolók felé. „Azt kérjük a szurkolóktól, hogy ne trágárkodjanak, mert ha igen, nem jönnek ki az édesanyák. Ha nem jönnek ki az édesanyák, nem jönnek ki a gyerekek. És ha nem jönnek ki a gyerekek, akkor egy idő után nem lesz, aki szerelmes legyen a Ferencvárosba – kezdte, majd a politikai megnyilvánulásokról is szót ejtett. – Azt kérjük tőlük, hogy ne hozzanak politikát a stadionba, bár furcsa ezt mondanom, hiszen főállásban politikus vagyok. A sport nem arról szól, hogy politikai deklarációkat teszünk, hanem arról szól, hogy megnézzük – bőrszíntől, származástól, vallástól teljesen függetlenül –, hogy ki milyen teljesítményt nyújt a pályán. Ha nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy politikai deklarációkat tegyünk a Ferencváros nevében, akkor ez távolabb visz minket a megoldástól. Mint például a Csatáry-molinó, amely egy rendkívül fájó dolog. Ezért azt gondolom, hogy nem kértünk lehetetlen dolgokat, de ha ők úgy gondolják, hogy ezeket nem tudják betartani, akkor arra kérjük őket, hogy ne jöjjenek be a stadionba.”
Így viszont a hangulat elveszik, láthatjuk, hogy a Bundesligában például egy Dortmund fanatikusok által legyártott és egyes meccsek előtt bemutatott élőkép mennyit tud dobni egy találkozó hangulatán. De mondhatnánk példát máshonnan is. Ezen kívül azt sem tudjuk, a német szövetség vajon miért büntet, ha büntet egyáltalán a hétközi üléseken.
(fotók: fradi.hu; hatharom.com)
Gavalovits Sándor
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…
A spanyol szövetség továbbra is bízik az Európa-bajnok szövetségi kapitányban
Minden átigazolási hír egy helyen!
11 éves kora óta állt az MLS-csapat alkalmazásában
Fél évig foglalta el a kispadot…
Újabb botrányba keveredett…
Egyre nagyobb a baj Manchesterben…
Új klubja 2027 nyaráig kötött vele szerződést!
Újabb bombasztikus igazolásra készülnek Párizsban…
Gyengélkedtek az utóbbi időben…
Újabb komoly érdeklődő az elvágyódó csatárért…
Hamarosan bejelentik a szerződtetését…
Felpörögtek az események a Juvénál…
A francia támadó az elmúlt öt mérkőzésen nyolc góllal jelentkezett…
Mo Salah pótlására érkezne…
Már csak a hivatalos bejelentés várat magára…
Fiatal kora ellenére az NB I-es csapat alapembere…
Két tizenegyest is kihagytak a hajrában…
Négyéves szerződést készül aláírni…
A brazilok szűkös sikerrel javítottak…
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!