A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
Az olasz óriás tegnap mérkőzött meg a Borussia Mönchengladbach ellen. A csalódást keltő 1:1-es végeredmény után, a Juvétól többen is nyilatkoztak. Köztük a torinóiak mestere M. Allegri, aki nem akart a negatívumokkal foglalkozni és jó eredménynek tartja a tegnapit továbbá elégedettségének adott hangot a jelenlegi helyzetükkel kapcsolatban.
Azonban a cikket mégsem Allegri véleményével kezdeném. Történt ugyanis, hogy a zebrák védője, Stephan Lichtsteiner alig pár hete esett át a szívműtétjén, máris a kezdőben találta magát. Mit a kezdőben?! Egyből az eredményjelző táblán, hiszen a 44. percben az ő góljával egyenlítettek ki az olaszok. A svájci gyorsvonat boldogan beszélt és szerinte a csapatnak nem kell szégyenkeznie az eredményt illetően.
„Még álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen mérkőzésen térek vissza. Egyszerűen csak győzni akartam. Mindazonáltal a mérkőzés eseményeit figyelembe véve, illetve a kiállítás fényében elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel. Fontos volt számomra azonnal visszatérni, bár csak két edzésen vettem részt. Ez továbbra is nagyon érzékeny időszak. Fontos volt számomra, hogy segíthessem a csapatot.”
A következő játékos akit megkérdeztek a mérkőzésről az Paul Pogba volt. A fiatal francia egyre jobb teljesítménnyel hívja fel magára a figyelmet. A tegnapi találkozón éppenséggel ő adta a gólpasszt csapattársának, Lichtsteinernek. A Juve 10-se kiemelte a kiállítás, sorsfordító fontosságát. Azonban ő is pozitívan értékelte a csapat teljesítményét.
„Jól teljesítettünk a piros lap után, de nyerni akartunk ma este. Azonban csak egy pontot sikerült megszerezni, amit elfogadunk. Személyes szintre vetítve a dolgokat, jó formában akarok lenni, és száz százalékot kívánok nyújtani a csapatnak. A futball erről szól. Keményen dolgozok, hogy a legjobbamat nyújtsam, úgy a csapatnak, mint saját magamnak. Győzni akarunk, és folytatni kívánjuk a múlt győzelmi sorozatát.”/em>
Végső soron, lássuk hát a Juventus vezetőedzőjének, Allegrinek a nyilatkozatát:
„Mielőtt játékosokat kritizálnánk, vagy a régi motorosokról és az új játékosokról beszélnénk, véleményem szerint jobb a csapatot megemlíteni. Jól kezdtünk, aztán adtunk tíz percet az ellenfélnek, amiben kockázatokat vállaltunk, és gólt is kaptunk. A szünet után ismét jól kezdtünk, a mérkőzés számunkra jól alakult, aztán Hernanes piros lapja visszavetett minket. Úgy éreztük, hogy irányítjuk a mérkőzést, és megnyerhetjük azt, azonban a kiállítás megváltoztatta a mérkőzés menetét, és figyelembe véve a körülményeket, végül jó eredményt értünk el. Nem helyes mindig a negatívumokat megemlíteni, amikor a Juventusról van szó. Nézzük a dolgok pozitív oldalát, nyolc ponttal rendelkezünk, és nagyon közel vagyunk a továbbjutáshoz két mérkőzéssel a csoportfordulók vége előtt. Ezt nem nevezném semminek. A csoportmérkőzések kezdetén örömmel elfogadtuk volna ezt a helyzetet. Pozitív estén vagyunk túl, ha figyelembe vesszük a körülményeket.”
Mindenesetre a Juve bebiztosíthatta volna a továbbjutását a mérkőzésen, ami így egyenlőre elmaradt. Annak ellenére, hogy 5 pont választja el őket a Sevilla együttesétől nem szabad hátradőlniük, hiszen a csoport elsőség kulcskérdés lehet a következő kör sorsolásánál.
fotó: goal.com
Borbély Szabolcs
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
A rendes játékidő legvégén még a Parma vezetett 2-1-re a Rossoneri otthonában, aztán jött Reijnders és Chukwueze…
Nem akármilyen meccsen lépne újra pályára…
Újabb meglepetés született…
Pedig nem így indult a szezonja a francia klasszisnak…
Megszületett a várva-várt bejelentés…
Korábban más csapatokkal boronálták össze…
Uruguay egy hosszabbításos öngóllal győzte le Chilét…
Ancelotti csapata kihasználta az Atlético botlását, így 4 pontosra növelte előnyét a “Királyi Gárda”!
Debütáltak az új igazolások a Citynél: Khusanov hatalmasat hibázott, Marmus lesgólt lőtt
Hátrányból sikerült megfordítania a mérkőzést a nápolyiaknak…
Minden átigazolási hír egy helyen!