A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
Közel áll a torinói klub ahhoz, hogy bejelentse legújabb érkezőjét…
Régi ismerősökkel is együtt játszhat…
Mindkét meccs a vártnál szorosabban alakult…
Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
Nagyot fordulhat a világ a Sevilla argentin válogatott játékosával. Már abban az értelemben, hogy hova juthat a középpályás. A nyáron ingyen igazolhatóvá válik a 27 éves futballista, amit néhány nagy nevű angol és olasz klub megpróbál kihasználni.
Banega alapvetően egy támadó szellemű irányító középpályás, akire a Valencia együttesében figyelt fel a világ. Nagyszerűen tudja mozgatni a társait és lendületet tud adni a középpályának. A Valencia színeiben 185 mérkőzés alatt 30 gólpasszt adott ki. Ez egy igen imponáló szám. Majd elkerült a Sevilla csapatához, ahol eddig nem igazán jött ki neki a lépés. 59 mérkőzésen mindössze 5 gólt megelőző passzal áll. Valahogy nem igazán tud tartósan formában lendülni Emery csapatában. Ennek ellenére stabil argentin válogatott. Talán pont ez miatt a szám miatt nem hosszabbítottak vele szerződést eddig spanyol honban. Ami viszont érdekes, hogy ennek következményeként ingyen igazolhatóvá válik 2016 nyarán. Ezt pedig tudják máshol is, hisz máshol is van internet. Íme a kérők listája, amelyet spanyol sportlapok állítottak össze:
1. Manchester United: Amióta LvG van a kispadon, jóformán mindenkire rárepülnek. Tény, hogy Carrick túl sokat sérült és már talán kevesebbet is tud vállalni, Mata pedig nem fog kibírni 60 meccset egyhuzamban. Elkél oda az ember.
2. Everton: Arteta távozása óta sokat próbálkoznak az Evertonnál. Állandó, stabil és jó formát mutató irányítót nem sikerült beépíteniük a csapatba. Csakis erősödni tudnának az argentinnal.
3. Juventus: Pirlo távozása egy olyan lyukat hagyott maga mögött, amivel egyenlőre nem tud mit kezdeni a Juve. Egy igazi karmester bizony szükségeltetik a csapatba. Dybala és Pereyra személyében még válogatott csapattársaival játszhatna együtt Banega.
4. Roma: Kevin Strootman folyamatos sérülése, illetve Pjanic sérülékenysége miatt a farkasokhoz is mehetne könnyű szerrel. A Roma gyors, sok passzos focija jól menne az 27 éves játékos stílusához. Megfontolandó.
fotó: uefa.com
Borbély Szabolcs
A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
Közel áll a torinói klub ahhoz, hogy bejelentse legújabb érkezőjét…
Régi ismerősökkel is együtt játszhat…
Mindkét meccs a vártnál szorosabban alakult…
Nem lehetett kérdéses…
Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
B-csapattal érkezett Budapestre az AZ Alkmaar. Hiba volt.
Tavaly nyár óta erősíti a klubot…
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Megosztotta várakozásait az NL-playoff és a vb-selejtezők kapcsán…
Eddig is kölcsönben játszott a német klubnál
Még jó pár évig a katalán gárda kötelékébe fog tartozni
A Real Madrid vagy a Celtic vagy a Manchester City ellen folytatja a Bajnokok Ligáját…
Két magyar csapatnál is feltűnt…
Pénteken sorsolják ki a playoff-kör pontos párosításait…
Egy hét alatt hatalmasat fordult a világ a rotterdamiakkal…
Tapasztalt szakembertől várják a formajavulást a BVB-nél…