Fortuna kegyes volt a magyar bajnokhoz…
Francia ellenfelet kapott a PSG; elkerülte egymást a két olasz óriás – kitűzték a rájátszás pontos párosításait….
A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
Közel áll a torinói klub ahhoz, hogy bejelentse legújabb érkezőjét…
Régi ismerősökkel is együtt játszhat…
Mindkét meccs a vártnál szorosabban alakult…
Az Arsenal angol középpályását egyik szezonban sem kerülik el a komolyabb sérülések. Jack Wilshere ezúttal a visszatérésének esetleges időpontjáról adott interjút.
Egyik szezonban sincs szerencséje az Arsenal középpályásának, nevezetesen Jack Wilshere-nek. Az angol labdarúgót egyik évben sem kerülik el a komolyabb sérülések, aki elmondta addig nem szeretne visszatérni, amíg nincs 100%-os fizikai állapotban.
„Jól haladok. Keményen dolgozok azért, hogy minél előbb visszatudjak térni. Tudom mivel jár ez, mert sajnos nem egyszer sérültem már meg a karrierem során. Nem fogom elsietni. Mindent megteszek, hogy a fizikálisan tökéletes állapotban legyek, és utána jól érezzem magam. Azt gondoltam, hogy ezt a szezont most végig vihetem, és mehetek az Eb-re egy kiemelkedő évvel a hátam mögött. Balszerencsére a szezon előtti utolsó nap megsérültem. Ez nagyon nehéz volt a számomra.”
Jack Wilshere 2008-ban mutatkozhatott be az Arsenal együttesében. Akkor csupán 16 esztendős volt. Egy Blackburn elleni bajnoki léphetett pályára csereként 6 perc erejéig. A 2009/2010-es kiírás során az őszi idényt, még az „ágyúsoknál” kezdte meg, majd tavasszal a Bolton-hoz került kölcsönbe, ahol természetesen húzóembernek számított. A 2010/2011-es szezonban már a londoniaknál szerepelhetett. Wenger alapemberré tette, így tehát úgy nézett ki beindulhat a karrierje. Az utána lévő években viszont temérdek sérülés hátráltatta a folyamatos játékban, a 2011/2012-es idényben egy mérkőzésem sem tudott pályára lépni. Minden frontot egybe véve eddig 154 összecsapáson szerepelhetett a fővárosi klubban, ezalatt 12 gólt szerzett és 24 gólpasszt osztott ki társainak.
Az angol labdarúgó válogatottban 2010-ben kapott először meghívót, azóta 28 alkalommal kapott lehetőséget.
Képforrása: wallpaperspal.com
Németh Boldizsár
Fortuna kegyes volt a magyar bajnokhoz…
Francia ellenfelet kapott a PSG; elkerülte egymást a két olasz óriás – kitűzték a rájátszás pontos párosításait….
A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
Közel áll a torinói klub ahhoz, hogy bejelentse legújabb érkezőjét…
Régi ismerősökkel is együtt játszhat…
Mindkét meccs a vártnál szorosabban alakult…
Nem lehetett kérdéses…
Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
B-csapattal érkezett Budapestre az AZ Alkmaar. Hiba volt.
Tavaly nyár óta erősíti a klubot…
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Megosztotta várakozásait az NL-playoff és a vb-selejtezők kapcsán…
Eddig is kölcsönben játszott a német klubnál
Még jó pár évig a katalán gárda kötelékébe fog tartozni
A Real Madrid vagy a Celtic vagy a Manchester City ellen folytatja a Bajnokok Ligáját…
Két magyar csapatnál is feltűnt…