Site icon Fociclub

Olasz védő az Arsenalban?

Arsene Wenger nyitott az újdonságokra: idén az Ágyúsok védekezése kimondottan erős, a londoniak most egy elég masszív csapat benyomását keltik – ezúttal pedig egy újabb védő megvételén gondolkodnak.

Kép: gazzettaworld.gazzetta.it

Habár a hátsó alakzat mostanában nem zár rosszul, a létszámon még lehetne javítani. Elvégre az Arsenal egyik legfőbb problémája évről-évre a sok sérült – lehetne növelni a létszámon.

A legfrissebb pletykák szerint ezúttal az olasz bajnokságban találtak egy gyöngyszemet: a Tuttomercatoweb értesülései szerint a Genoa hátvédét, Armando Izzót szeretnék majd megszerezni.

A 23 éves olasznak 2019-ig szól a szerződése a Genoához, de nyilván van az a pénz amiért ő, és a klubja is belemenne a váltásba.

A dolgot nehezíti, hogy az Arsenalon kívül a portugál Benfica is kinézte magának Izzót, aki előzetes becslések szerint nagyjából 2,5 millió fontért már megszerezhető lenne.

A korábbi Napoli játékos januárban érkezik (már ha érkezik), hiszen Wengernek szüksége lenne valakire hátul. Lehet, hogy pont ő lesz az.

Baranyai Balázs

Exit mobile version