37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Nem nőtt, de nem is csökkent a különbség a Schalke és a Leverkusen között.
Leverkusen – Schalke 1-1 (0-0)
g.: Riether (85., öngól) ill.: Choupo-Moting (50.)
s.: Tah (8.) ill.: Choupo-Moting (38.), Goretzka (75.)
Hiába az azonos pontszám a forduló előtt, jobban kezdett a gyógyszergyári alakulat, amely már az első negyvenöt percben eldönthette volna a három pont sorsát, de Bellarabi kétszer sem tudta bevenni a királykékek kapuját, elsőre a lécet lőtte szét, majd centikkel lőtt mellé. A Schalke ebben a periódusban nem sokat tudott hozzátenni a találkozóhoz. Fordulás után ellenben nem sok kellett, és Leon Goretzka passzát Choupo-Moting továbbította a hálóba. De nem örülhetett a vendégegyüttes, mivel a hajrában Chicharito lövését ugyan védte Fahrmann, ám Rietherről saját kapujába pattant a játékszer. A tabellán így maradt minden a régiben.
Gavalovits Sándor
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt