Aligha ért váratlanul bárkit is José Mourinho menesztése a Chelsea éléről, ugyanis a hónapok óta lejtmenetben lévő angol bajnoki címvédőnél már régóta téma volt a portugál menedzser állása. A klub türelme a hétfői, Leicester City elleni vereséggel fogyott el.
José Mourinho nehéz időszak elé nézhet, ugyanis olyan dolog történt vele, ami eddig még soha. A Real Madrid után a Chelsea is megköszönte a munkáját, márpedig Mourinhót inkább marasztalni szokták, semmint elzavarni. Természetesen ez bármelyik edzővel megtörténhet a futball világában, de a hiúság mintaképének számító portugál szakember alighanem nagyobb érvágásnak tekinti mindezt, mint bármely kollégája. És teljes joggal.
Valami megtört a Chelsea-nél, és ehhez a töréshez nem kell a szomszédba menni, nem a sokat kóstolgatott Arséne Wenger, de még csak nem is a szezon elején elküldött doktornő, Eva Carneiro tett Mourinho alá, hanem valószínűleg maga a menedzser. Második kalandja is ugyanúgy végződött a londoni csapatnál mint az első: idény közben, bajnoki címmel, és Ligakupa sikerrel a háta mögött kénytelen távozni. A tavalyi bajnokságot 8 pont előnnyel megnyerő kékek már a nyári felkészülési időszakban is igencsak gyenge formát mutattak, de ezekből a meccsekből messzemenő következtetéseket ritkán vonnak le, bár lehet, hogy most azt kellett volna. Az egy hónapos pihenésből visszatérő játékosok a felkészülési időszakban kikaptak a NY Red Bulls, és a Fiorentina csapataitól, valamint döntetlent játszottak a PSG-vel, és a Barcelonával. (Utóbbi kettőt ugyan büntetőkkel megnyerték a Bajnokok Kupájának kiírása értelmében, de az mégsem ugyanaz, mint rendes játékidőben nyerni.) Mindezek közben pedig elveszítették első komoly tétmeccsüket, az angol Szuperkupának megfelelő Community Shieldet, a városi rivális Arsenal ellen. Már itt kezdődtek a bajok, de akkor még senki ne figyelt fel a dolgokra, csak 16 nyögvenyelős bajnoki forduló után. A Chelsea minden idők legrosszabb bajnoki címvédője (eddig) a Premier League történelmében: 4 győzelem mellett 3 döntetlen, és 9 vereség a mérleg. (Összehasonlításképpen: a 2013/14, és a 2014/15-ös két idényben összesen volt kilenc bajnoki veresége a csapatnak.)
Az első öt bajnokijából hármat elvesztő, és egyet-egyet döntetlenre illetve sikerre hozó kezdésből úgy tűnt, hogy van még kiút, de szép lassan bebizonyosodott, hogy a sikerek csak rövid távúak, és nem tudja győztes formáját tartani a Chelsea. Hiába a Bajnokok Ligájában a Maccabi Tel-Aviv 4-0-s legyőzése, két héttel később az FC Porto helyre tette a londoniakat, a Premier League-ben pedig a Southampton is átrobogott rajtuk.
A vészharangok megkondultak, de Mourinho mindenkit nyugalomra intett, sőt, a menedzser mellett álltak ki többen is, mondván, ha van ember aki ebből a rossz szériából ki tudja rángatni a Chelsea-t, akkor az maga a “Special One”. Ám hiába John Terry, vagy a már visszavonult Sir Alex Ferguson szavai, nem volt visszaút, s egyre lejjebb csúszott a tabellán a londoni alakulat, mígnem a végállomást a jelenlegi, 16. pozíció jelentette a menedzsernek. A Bajnokok Ligája szereplés esetleg megmentheti José Mourinhót, legalábbis így szóltak a hírek, de hiába a csoportelsőként való továbbjutás, nem volt meggyőző a csapat, s ez sem tarthatta az állásában a szakembert. 2015. december 17-én a Chelsea szerződést bontott menedzserével, aki így két időszakban irányíthatta a nyugat-londoniakat, s összesen 3 bajnoki címmel, 3 Ligakupa-győzelemmel, és egy FA-kupa sikerrel, és egy angol Szuperkupával int búcsút alighanem végleg Londonnak.
S innen kezdődik a “Special One” számára az igaz hogyan tovább? Bármit is nyert az elmúlt években Mourinho, az olasz Internazionale elhagyása óta nem igazán tartják sikeresnek, s már máshogy vélekednek róla a futball világában. A milánói kék-feketékkel elért triplázása csodaszámba ment, s abban egyöntetűen egyetért mindenki, hogy José Mourinhón kívül senki nem tudta volna úgy motiválni azt a keretet, hogy a BL-címig meg se álljanak, s ez mindenképp a javára írandó. Ám a milánói sikerek után jött a világ leghíresebb, és legsikeresebb klubja, a spanyol Real Madrid, ahol ugyanezt a csodát várták el tőle, csak több pénzzel, és jóval nevesebb játékosokkal. Míg az Inter parkolójában Marco Materazzi sírva búcsúzott edzőjétől, Madridban már újra elkezdték gyártani a BL-serleg mását, mert azt senki nem hitte, hogy a Cristiano Ronaldo nevével fémjelzett csapat azt nem szerzi meg. Ám keserű ébredésben volt részük három évvel később a Blancóknak: a BL-siker elmaradt, és bajnoki címből is egy jutott a Realnak, akárcsak a Király-kupából, és a spanyol Szuperkupából. Azt, hogy Mourinhónak sajátos, egocentrikus stílusa van mindenki tudhatta, még az FC Porto élén érdekes kijelentésekkel vétette észre magát, de tíz év elteltével, mintha egója elhatalmasodott volna rajta, akivel csak lehetett, összeveszett Madridban, majd addig utáltatta magát játékosaival, szurkolókkal, ellenfelekkel, s kollégáival egyaránt, hogy ezt nem tűrték tovább, és a komoly eredmények nélkül csak másokra mutogatni tudó edzőt elküldték a madridi kispadtól, ahonnan visszatért Londonba, egészen a tegnapi kirúgásáig. Ami hivatalosan ezúttal is közös megegyezés, de ne legyenk kétségeink, hogy nem a szakember akart felállni a kispadtól ezúttal sem.
Csütörtök este, az arcát csuklyába temetve hagyta el Mourinho a Chelsea főhadiszállását, s talán már azon morfondírozott az anyósülésen, hogy merre tovább? A néhány éve még a világ legjobbjának választott edző, most két állomáshelyéről is bukottan kénytelen távozni, s jelenleg kevés olyan opció van számára, ami ismét a világ élvonalába repítheti. A Real Madridnál, és a Chelsea-nél is olyan anyagi feltételekkel, és olyan kerettel dolgozhatott, amivel komoly esélye nyílt a mindenki által áhított Bajnokok Ligáját megnyerni, de minden próbálkozása kútba esett, s ezen a szinten sem Madridban, sem Londonban nem mérvadó a bajnoki cím. Természetesen mindenki örül a megnyert kupáknak, de lássuk be, hogy a keretek erőssége alapján ez az alap. Hogy a BL-ben ez miért nem ment, mikor a nemzetközi szinten harmatgyengének számító Interrel sikerült, az megint csak más kérdés. Két BL-győzelemmel a háta mögött, a világ talán két leggazdagabb klubjával sem sikerült felérnie a csúcsra. Ráadásul a futballról alkotott filozófiája is csődöt mondott: már Madridban is sokat hangoztatták, hogy a csapat játéka nem igazán támadó, pedig a Realnál ez a minimális elvárás, de ezt még a Chelsea is alul tudta múlni. A mindenekelőtt az eredményre, és a győzelemre összpontosító játék ugyan bajnoki címben fizetődött ki, ám egy idő után a londoniak mérkőzései élvezhetetlenné váltak, kiveszett belőlük a spontaneitás, a játékosok immár nem fickándozhattak a pályán legjobb tudásuk szerint, mert a legfontosabb az eredmény volt, s az, hogy az ellenfelek játékát sikeresen tönkretegyék. Ez sikerült is, ám a vége az lett, hogy már se futballt nem látott a közönség, se sikert. S ez a filozófia lehet a legfojtogatóbb José Mourinho jövőjére nézve. A látványra vevő a közönség, nem csak az eredményekre, ám Mourinho utóbbiban erősebb, míg a látvány számára másodlagos, ami némiképp még érthető is az elüzletiesedett futballban.
S vajon melyik klubvezetőség fogja bevállalni, hogy az utóbbi 4 hónapban igencsak megtépázott tekintélyű José Mourinhót a csapata kispadjára ülteti? Meddig vihet Mourinho útja? A portugál önbizalmát, és egóját ismerve csak topcsapat jöhet szóba, ám azoknál jelenleg nincsen kiadó lakosztály. A Real Madridnál pusmognak Rafa Benítez menesztéséről, ám a spanyolok örültek, hogy megszabadultak a portugáltól, aligha kívánják vissza, főleg azután az aknamunka után amit ott művelt, kezdve Iker Casillas eladásával, egészen a portással való összeveszéséig. A Barcelona köszöni szépen jól elvan Luis Enriquével, és Mou-t már annyira utálják ott a nyilatkozatai miatt, hogy Katalónia jelképesen lezárta a határait egykori másodedzője előtt. Az Atlético Madridnál Diego Simeone lassan isteni magasságokba emelkedik, őt kirobbantani onnan még Mourinho sem tudja, hacsak a Chelsea valamikor el nem viszi az argentint, mert állítólag ez is szóba került, mint végleges megoldás, a kékek kispadjára. (Ám edzőt szerződtetni év közben nem egyszerű, főleg ha érvényes a szerződése, így alighanem a nyáron próbálkozik majd Roman Abramovics, addig pedig egy megbízott edzővel fejezik be az idényt Londonban). Mourinho előtt akkor nyílhat meg az út, ha valamely csapat megválik edzőjétől, de erre jelenleg kevés az esély, ám nem egyenlő a nullával.
Abszurd, és vicces helyzet állhat elő, amennyiben a Manchester Unitednél lassan kegyvesztetté váló Louis van Gaal útját kiadják. Sajtóhírek szerint a holland menedzserrel nincsenek megelégedve, amit a BL-blama is alátámaszthat, így ha a jövőben a MU nem tudja tartani a lépést az élbollyal a Premier League-ben, könnyen munka nélkül találhatja magát, s akkor a már Sir Alex Ferguson által is beprotezsált José Mourinho jöhetne a helyére. Akit mindenki utál Manchesterben. Nincs is ezen mit csodálkozni, talán csak a Porto, az Inter, és a Chelsea drukkerei szeretik Mourinhót, no meg jelenleg az Arsenal szurkolói is, enyhe troll jelleggel. A Van Gaallal már nehezen szimpatizáló manchesteriek talán hallgatnak majd a jó öreg Sir Alexre, akit ritkán csapnak be a megérzései, bár amióta ő visszavonult, azóta nem sikerült azt a menedzsert szerződtetni akit, ő maga szeretett volna: a “Special One”-t. Most talán itt a remek alkalom, de egy ilyen gyenge idénykezdet után nagy merészség lenne bevállalni ezt a lépést, ráadásul a MU drukkerei hiába is fanyalognak, csapatuk a 4. a tabellán, és csak 6 pont a hátrányuk a listavezető Leicester City mögött. Szóval magasan jobb idényt futnak mint a címvédő, így még hálát is adhatnának az eddigi szereplésnek a bajnokságban.
A Manchester Citynél jelenleg Manuel Pellegrini leváltására nincs ok, bár néha döcög a milliárdos gépezet Agüeróék alatt is, még talpon vannak a BL-ben és a bajnokságban is, de korábban már nem egy alkalommal felmerült ott is a váltás lehetősége, de a portugált végül régi csapata hálózta be. A lehetőségek hiányában az angol szerződés nem tűnik valószínűnek. Sokkal inkább egy kis pihenő, ami talán rá is fér Mourinhóra. Első Chelsea-s időszaka után kis pihenőre tért, majd átvette az Internazionalét, s ott két sikeres évet tudhatott a magáénak, visszaadva valamit a milánói drukkereknek, és saját magának is. A távozása utáni években nem egyszer nyilatkozta, hogy szívesen visszatérne egyszer az Interhez, ahol a légkör, és a szurkolók fanatizmusa is lenyűgözte, ám hiába a szép szavak, azóta a klub tulajdonost váltott, s Roberto Mancini vezetésével vezetik a Serie A mezőnyét, ami nem kis szó, az elmúlt kínosan gyenge időszak után. Most az Inter egyben van, elképzelhetetlen a váltás. De maradva Olaszországnál, egy komoly csapat jöhet szóba, ahol lassan érik az edzőmenesztés: az AS Románál. A Rudy García vezette “Farkasok” az elmúlt években tűzközelbe kerültek az olasz bajnokságban, ám végül mindig elbuktak, s az elmúlt két idényben is beleszaladtak egy hatalmas pofonba a BL-ben. (Tavaly a Bayerntől 7-1-re, idén a Barcelonától 6-1-re kaptak ki, nem éppen az olasz futball hírnevét öregbítve). A bajnoki Scudettóra vágyó rómaiaknál a harmatos BL-szereplést, és az olasz bajnokságban jelenlegi ötödik pozíciót szeretnék egy kicsit felturbózni. Egyes hírek szerint, ha García nem nyer a hétvégén csapatával a Genoa ellen, akkor fel is út, le is út, így kinyílhat egy kapu Mourinho előtt, ám kérdés, hogy kíván-e élni ezzel a lehetőséggel, az imádott Internazionale ellenében.
Véletlen vagy sem, a német Bayern München vezetőedzője, a spanyol Pep Guardiola a minap jelentette be, hogy a nyáron lejáró szerződését nem óhajtja meghosszabbítani a bajorokkal, akik így edző nélkül maradnak. Az köztudott, hogy Roman Abramovicsnál Guardiola az első számú kiszemelt csapata kispadjára, de a megüresedett bajor kispad izgathatja Mou fantáziáját. Alighanem gyorsan lehűtik majd a kedélyeit: a Bayernnél az eredmények mellett szép játékot is várnak, ami nem mindig egyeztethető össze a portugál elveivel, és a Louis van Gaal jelezte időket sem sokan sírják vissza Münchenben, holott BL-döntőt játszottak, és vesztettek, éppen Mourinho Intere ellen. Egyes hírek szerint az öltözőbeli hangulat nem éppen baráti a Bayernnél, így csak extrém esetben igazolnának egy mindent és mindenkit megosztó edzőt. Túl sok lehetősége nincs tehát Mourinhónak, amit nagyban köszönhet az utóbbi 4 hónap sikertelenségének, valamint elhatalmasodó arroganciájának, mellyel már senkit sem hajlandó kímélni. Talán már ő maga is visszasírja azt az időt, amikor a Paris Saint-Germain hívta nem kevés pénzért a kispadra, de menet közben Laurent Blanc irányításával olyan szárnyalásba kezdtek Ibrahimovicék, hogy már itt sem várható váltás, hacsak nem lesz nyáron egy komolyabb edzőkeringő (Guardiola távozása után bármi megtörténhet), mellyel visszakerülhet a futball élvonalába a jó öreg José.
Mourinho, eddigi eredményei alapján nem egy középcsapat kispadjára áhítozik, ám ha nem is sikerül azonnal munkát találnia, akkor sem kell aggódnia, türelemmel kivárhatja egyik kollégája bukását, és újra felépítheti az idén megtépázott nimbuszát. Ehhez viszont neki is adnia kell, nem elég csak elvennie mint eddig. Az öltözőbeli hangokért ő felel, ha rossz a hangulat, az az ő felelőssége, és ezen aligha javít, ha valakivel lekezelő. A magunk részéről visszavárjuk Mourinhót, mert érdekes színfoltja a világ labdarúgásának, s talán egy szép napon újra varázsol a portói, vagy milánói recept alapján.
Kép forrása: ghanasoccernet.com
Demmel László
