Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A londoni Tottenham kihasználta riválisa, a Manchester United botlását, s idegenbeli sikerével újabb lépcsőfokot mászott meg, míg a szintén fővárosi Crystal Palace pontszámban érte a “Vörös Ördögöket”. Élesedik a harc az élmezőnyben.
Southampton – Tottenham Hotspur 0-2 (0-2)
Southampton, St. Mary’s. Vezette: Kevin Friend.
Soton: Gazzaniga – Soares, Fonte, Van Dijk, Bertrand – Wanyama, Clasie (Ward-Prowse 78.) – Mane, S. Davis (Long 64.), Tadic (Junami 64.) – Pelle. Menedzser: Ronald Koeman.
Tottenham: Lloris – Walker, Alderweireld, Vertonghen, Davies – Dier, Dembele – Lamela, Alli (Carroll 79.), Eriksen (Chadli 86.) – Kane (Son 90+1.). Menedzser: Mauricio Pocchettino.
Gólszerzők: – ill. Kane (40.), Alli (43.)
Sárga lap: Fonte (40.) ill. Alli (72.)
A Tottenham legutóbb kikapott a kiesés elől menekülő Newcastle csapatától, így a szégyent lemosandó, a Southampton otthonában kellett begyűjteniük a három pontot. A Sotonnak idén nem megy olyan jól mint tavaly, több a bukdácsolás, s a tabellán is csak a 12. helyen álltak a forduló előtt, így Ronald Koeman csapatának sem volt mindegy ez a 90 perc. A Sadio Mané lövésével veszélyeztető hazaiak azonban egy idő után meghajoltak a nagyobb tudás előtt, s lassan átadták a mérkőzés irányítását ellenfelüknek, de a Tottenham csak a félidő végére tudta egyértelműsíteni fölényét. A 40. percben Harry Kane három védőt kicselezve állt szemben Gazzaniga kapussal, s az angol válogatott támadó nem hibázott. Nem sokkal később Walker adott be laposan a jobb oldalról, labdája a védők mögül kilépő Allit találta meg, aki a sípszó előtt megduplázta csapat előnyét. A második félidőre némiképp magukra találtak a hazaiak, és ízelítőt adtak a tavalyi játékukból egy rövid időre, ám gólt nem tudtak szerezni, köszönhetően Hugo Lloris kapus nagyszerű formájának. A Spurs növelhette volna előnyét, de a hazaiak hálóőre, Gazzaniga sem fogott ki rossz napot, így maradt a 0-2 , amivel a Tottenham a 4. helyre lépett fel, megelőzve a Manchester Unitedet, és mindössze 3 ponttal van lemaradva a dobogótól.
Stoke City – Crystal Palace 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Krkic (76. – büntető) ill. Wickham (45+1. – büntető), Lee (88.)
Hazai siker esetén a Stoke pontszámban beérhette volna a Crystal Palace csapatát, ám a liga legkevesebb gólt szerző piros-fehérek (Az Aston Villával egyaránt csak 13 találatig jutottak) számára igen nagy tett lett volna a győzelem a remekül rajtoló londoniak ellen. Nem is sikerült nagy fölényben játszaniuk Shaqiriéknek, s a kevés kihagyott lehetőség is megbosszulta magát a félidő ráadásában, amikor is Connor Wickham büntetőjével megszerezték a vezetést a vendégek. A második félidőre rákapcsoltak a hazaiak, és egyre többször kerültek Hennessey kapuja elé, ám végül csakúgy mint ellenfelük, tizenegyesből tudták csak bevenni a kaput, Bojan Krkic révén. De ez sem volt elég a pontszerzéshez, mert a csereként beálló Lee a lefújás előtt nem sokkal megszerezte a győztes találatot, így a Crystal Palace 3 ponttal tévozott a Stoke otthonából, s pontszámban beérte a Norwichtól vereséget szenvedő Manchester Unitedet.
Kép forrása: tottenhamhotspur.com
Demmel László
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…
Camaj volt a kiesés ellen küzdő kecskemétiek hőse!
Hosszú távú megoldást terveznének Münchenben…
Folytatódott a győzelmi sorozat…
Ezzel a sikerrel nyolc pontra elléptek a kiesőzónától!
Kedden az Atlético Madrid ellen lépnek pályára
Hamarosan megkötik a megállapodást…
A Ferencváros mérkőzését elhalasztották…
Helycsere az élmezőnyben…
“Ha valaki másképp dönt, mint azt a Bayernnél szeretnénk, tovább fogunk lépni…”
Bombaformában rajtoltak…
Nem játszotta végig a mérkőzést…