Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
Bár nem is olyan rég még a Liverpool és a Tottenham együttesét is megleckéztette egy-egy veréssel a Newcastle United, a „Szarkák” bizony komoly lehetőséget szalasztottak el a kiesés elleni öldöklő csatában.
Premier League – 17. forduló
Newcastle United – Aston Villa
Bár a bajnokság egyik kellemes pofozógépének számít a Newcastle, a St. James’s Park közönsége mégis támogatásáról biztosítja kedvenceit, ha máshogy nem is, akkor úgy, hogy még a teljesen reménytelen helyzetben lévő Aston Villa ellen is kilátogatnak több mint 48 ezren.
Ám ma az úgynevezett „tizenkettedik” játékos kevésnek bizonyult, ugyanis a hazaiak csak 1-1-re voltak képesek, a végig alárendelt birminghamiek ellenében, akik a második félidőben teljesen megérdemelten egalizálták ki a veterán Coloccini vezető találatát, Abedi Pelé fiának, Andre Ayewnek góljával.
A döntetlenért járó egy ponttal a Villa természetesen egyáltalán nincs kint a vízből, ám Rémi Garde-nak még van ideje csodát tenni. A NUFC-nál szintén nem lehetnek túl boldogok a remivel, hiszen fontos pontokat engedtek ki a kezeik közül, amik a véelszámolásnál talán még jobban fognak még hiányozni.
Végeredmény: 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Coloccini (38. perc), illetve Ayew (61.)
Balogh József
Ezzel a sikerrel hat pontra megközelítették az éllovas Intert!
Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket…
Nem tudta megvetni a lábát a bajor sztárcsapatnál!
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben…
Az új megállapodása 2030 nyaráig szól!
Kérdésessé vált a BL-nyolcaddöntős szereplése…
A támadó összeesett a pályán egy ütközést követően
“Hiányzott a futball öröme…”
Legutóbbi munkaadójától több mint 10 év után távozott!
35 évesen leülhet a kispadra…
Az Aston Villa kapta az egyetlen másodosztályú csapatot…
Brazíliában nem is lepődnek meg a válogatott behívón…
Soha nem látott mélypont…
Sergio Ramos megszerezte az első gólját új csapatában…
Négy ponton belül az első öt helyezett…
Számtalan tehetség fiatal is helyet kapott Lionel Messiék mellett…
Változtatást sürget az edző…
Egyre távolabb az európai kupaindulást érő helyektől a milánói gárda
A nyolcaddöntő jelentette a végállomást Ruben Amorim csapatának!
Hátrányból fordítva nyert a gyengélkedő együttes…
Ranieri cseréi szállították a győzelmet a “Farkasoknak”!
A hajrában kapaszkodtak vissza…
A Kazincbarcika növelte az előnyét az élen…
A katalánok már a 17. percben emberelőnybe kerültek…