Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Már a 21. fordulón is túl vagyunk, a forduló „álomcsapatában”9 klub játékosa szerepel.
Tim Howard (Everton) – az amerikai kapus nagy bravúrokkal járult hozzá, hogy kapuja érintetlen maradjon a Manchester City otthonában elért gólnélküli döntetlen során.
Robert Huth (Leicester City) – remek védőmunkát végzett az idegenbeli Tottenham elleni mérkőzés során. A hajrában pedig az ő góljával tudtak nyerni.
Joleon Lescott (Aston Villa) – a kiesés ellen küzdő Aston Villa csapatának, létfontosságú volt hogy otthon megverjék a Crystal Palace csapatát. Nos ez sikerült is Lescott fejes góljával.
Patrick van Aanholt (Sunderland) – a forduló egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a fiatal holland hátvéd. 1 góllal és 2 előkészítéssel járult hozzá csapat 4-2-es győzelméhez a Swansea otthonában.
Héctor Bellerin (Arsenal) – parádés meccsen remek teljesítmény nyújtott a fiatal szélső.
Dimitri Payet (West Ham) – a forduló egyik legszebb gólját szabadrúgás gólját szerezte a francia. Az ő vezérletével könnyedén 3-1-re győztek az újonc Bournemouth otthonában.
Georginio Wijnaldum (Newcastle) – a holland támadó gólzáporos mérkőzésen szerezte az egyenlitő találatot a Manchest United ellen. Eddigi 8 PL találatát mindig hazai pályán szerezte. Most sem volt másképpen.
Roberto Firmino (Livepool) – a forduló egyik legjobb teljesítménye az ő nevéhez fűződik. A nagy kedvvel játszó brazil támadó két góllal járult hozzá a gólzáporos döntetlenhez az Arsenal ellen. Második találata óriási bombagól volt.
Wayne Rooney (Manchester United) – hiába idézte régi önmagát az angol támadó, ez is kevés volt a győzelemhez a Newcastle ellen. 2 gól és 1 assziszt volt a mérlege a mérkőzésen.
Oliver Giroud (Arsenal) – a szezon során először duplázó francia remek mérkőzésen van túl. Csapata egyik legjobbja volt a Liverpool ellen. Ezzel pedig már 12 találatnál tart az Arsenal támadója.
Jermain Defoe (Sunderland) – mesterhármassal vette ki a részét az emberelőnyben elért 4–2-es sikerből, az angol csatár 2004 óta először triplázott a Premier League-ben. Kétségkívül ő volt a forduló embere.
Fotó: transfermarkt
Ondik Gábor
Vinícius Junior pazar gólt lőtt…
A vendégek úgy is nagyon megnehezítették a címvédő dolgát, hogy a 20. perctől emberhátrányban futballoztak!
Mitrovic volt a nyerőember
Az elmúlt 6 mérkőzésén 14 pontot gyűjtött Vladimir Radenkovic csapata!
Valószínűleg a válogatott szünet után sem fog még rögtön visszatérni
A francia játékos már januárban visszatérhet az edzésekre doppingvétsége után
Nem tudott megegyezni a londoniakkal, így az MU csapott le rá
Komoly pofonba szaladt bele Gilardino csapata…
A szenegáli támadó duplázott, a portugál klasszis pedig gólt és gólpasszt jegyzett…
Új környezetben bizonyíthat…
Zsinórban 20. PL-meccsén maradt nyeretlen a Soton!
Mateo Kovacic duplázni tudott a mérkőzésen…
Már 8 perc után kettővel mentek Xabi Alonsóék, de végül csak egy pontot tudtak megkaparintani…
A hétközi sima BL-győzelmet követően vereséget szenvedett a BVB…
2029 nyaráig írt alá!
Jordan Zemura gyönyörű szabadrúgás góljával tudta begyűjteni a három pontot az Udinese…
A sportigazgató a két német válogatott klasszis jövőjéről…
7 forduló után továbbra is győzelem nélkül áll a Crystal Palace!
Egyelőre hivatalos tárgyalások még nem kezdődtek…
Már 10 hónapja nem talált magának új klubot
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…