Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi Barca játékosra hajt a Fiorentina! – lapértesülés

Olasz lapértesülés szerint a Fiorentina korábbi Barcelona játékossal erősítené meg a keretét. A kiszemelt labdarúgó nem kap elég játéklehetőséget jelenlegi állomáshelyén, így nem kizárt egy esetleges váltás. Ő pedig nem más, mint Cristian Tello. 

cristian_tello_by_andrefraga-d7wiumu

A Gazzetta dello Sport információja szerint a Fiorentina szeretné leigazolni a Portó labdarúgóját, nevezetesen Cristian Tellot. Az ifjú spanyol szélső kölcsönben szerepel a portugál együttesnél, így a játékjogát továbbra is a Barcelona birtokolja.  A dolgok azonban nem úgy festenek, hogy a jövőben számítani fognak rá a katalán klub háza táján. Az értesülés azt is megemlíti, hogy az olasz csapat 11 millió eurót ajánlana fel Tello kegyeiért. 

Cristian Tello megjárta a Barcelona és az Espanyol utánpótlását is. A 2009/2010-es szezon során az ifjú spanyol bemutatkozhatott a “papagájok” B csapatánál, majd 2010 nyarán visszatért a “katalánok” kötelékébe. A 2011/2012-es kiírás folyamán csatlakozhatott a felnőttek közé. Tehetségét gyorsan megvillantotta, így úgy festet, hogy rövid időn belül akár alapemberré is válhat a Barcánál. Ez a terv gyorsan füst be is ment, hiszen a 2013/2014-es idényben egyre kevesebb lehetőséget kapott. Jelenlegi klubja, azaz a Portó 2014 nyarán vette kölcsön. A neves portugál csapatánál a tavalyi szezonban gyakran a kezdőben kapott esélyt, viszont mostanság ott is csak a padot koptatja a 24 esztendős szélső támadó. A Barcelonánál 86 tétmérkőzésen 20 találatig jutott, míg mostani állomáshelyén 50 alkalommal léphetett pályára a különböző sorozatokban, ezalatt 10 gólt szerzett.

Képforrása: andrefraga.deviantart.com

Németh Boldizsár