Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Gameiro dupla; a Celta hatalmas meccset nyert – video

Megkezdődött a spanyol bajnokság 20. fordulója, mégpedig nem is akármilyen mérkőzésekkel: a Sevilla és a Celta Vigo otthon aratott sikert, helyenként gyönyörű gólokkal.

Kép: Marca

Kép: Marca

A Sevilla és a Malaga összecsapása nyitotta a sort, ahol nem lehetett sok gólra számítani. A Malaga mérkőzésein születik messze a legkevesebb találat, így a Sevillának nagyon ésszel kellett lenni a kapu előtt, hiszen nincs sok lehetőség betalálni. A hazaiak egyébként remek formában vannak és a rossz start után egész szépen fel tudtak zárkózni a bajnokságban. Ezen a meccsen is ők kezdtek jobban, de nehezen boldogultak a biztosan záró Malaga védelmével. A sötét mezben játszó vendégek emellett pedig néha még veszélyeztetni is tudtak – különösen Amrabat és Charles volt aktív. Az első félidőnek inkább az eleje volt mozgalmas, ahol egy-két kisebb lehetőség is adódott, ám úgy 20-25 perc után kezdtek elpunnyadni a csapatok.

A hajrá azonban tartogatott eseményeket: a bomba formában lévő Gameiro két perc alatt két gólt szerzett, amivel gyakorlatilag még a szünet előtt el is döntötte a találkozót. Az első gól egyébként különösen tetszetősre sikerült – Rami előre ívelt labdáját pöckölte át a rosszul helyezkedő Kameni feje fölött. A második játékrész már nem hozott túl sok mindent. A Sevilla uralta a játékot, sokkal többet passzolt és sokkal pontosabban, mint ellenfelük. Úgy tűnt, hogy akár a harmadik találat is összejöhet nekik, de aztán váratlan dolog történt: Charles a 72. percben szépített és új erőre kapott a Malaga. Az utolsó percek már inkább a Malagáé voltak, de az újabb gól már nem jött össze. A 83. percben Bokát még ki is állította a játékvezető második sárga lappal, ami végképp megpecsételte a sorsukat. A Sevilla ezzel a sikerrel átmenetileg feljött a 6. helyre.

http://www.dailymotion.com/video/x3mtfuw_sevilla-2-1-malaga-all-goals-highlights-16-1-2016_sport

Sevilla – Malaga 2-1
G.: Gameiro (40., 42.), Charles (72.)

A Sevilla-meccs sem volt épp nyaktörő iramú, de a Celta Vigo és a Levante összecsapása még kisebb fordulatszámot hozott. Ehhez kellett az is, hogy a Celta Vigo valamiért nagyon ráérősen nyisson, illetve az ellenfél is: a Levante nem hogy a Celtára, de más csapatra sem nagyon tudna nyomást helyezni. A vendégek utolsók a bajnokságban és a keretük nem üti meg az első osztály színvonalát – minden bizonnyal jövőre a második ligában találkozhatunk velük. A Vigo ellenben az európai kupás helyekért harcol és remek évet fut – épp ezért lehetett volna arra gondolni, hogy egy erős kezdéssel már az elején igyekeznek majd előnybe kerülni. Hát nem ez történt. Az első félidő javarészt gyenge iramban telt, csak pár perc erejéig kellett a nézőknek fenntartaniuk a figyelmüket. John Guidetti, a svéd válogatott csatár az első játékrész végén kétszer is eredményes volt, így féltávnál 2-0 állt az eredményjelzőn. Csak úgy, mint a Sevilla színeiben Gameiro, úgy itt ő is szerzett egy pazar átemelős találatot – úgy tűnt, lekopírozhatják a másik találkozót. A folytatásban semmi sem utalt arra, hogy itt még esetleg izgulni is kell majd. A Levante lélektelenül tartotta magát és a hátrány is nőtt: Iago Aspas egy remek szóló után állította be a 3-0-t.

Természetesen mindenki azt hitte, hogy eldőlt a dolog, de meglepő módon mindenki tévedett. Történt ugyanis, hogy a Levante hirtelen szerzett két gólt. A semmiből jött ez az egész, még csak helyzeteket sem tudott azelőtt kialakítani a Levante, de mégis. Előbb egy beadás után fejelt gólt Deyverson – a védője mellett a kapus sem gondolta, hogy ebből baj lehet – majd jött Lopez is, aki kicsit távolabbról, lábbal talált be. A Celta kicsit visszább vett (miből?), a Levante pedig próbált letámadni, de ez a szituáció valahogy nem nézett ki jól. A Levante csak pár helyzetig jutott, de ez a keret többet már nem tud. A Celta tette amit tenni kellett és volt itt még valami: Orellana. A hazaiak középpályása a második félidőben gyakorlatilag egymaga testesítette meg a Celta Vigo támadósorát. Folyamatosan vállalkozott, bátran játszott és ez gólban is megmutatkozott. Az utolsó percekben betalált, így már tényleg megszerezte csapatának a győzelmet. Igaz ez úgy is, hogy a 89. percben még született egy gól – a Levante erejéből azonban nem futotta már többre. Végül 4-3-ra nyert a Celta, amely visszaelőzte a Sevillát és 5.

http://www.dailymotion.com/video/x3mu8i6_celta-vigo-4-3-levante-hd-all-goals-full-highlights-16-01-2016-hd_sport

Celta Vigo – Levante 4-3
G.: Guidetti (35., 40.) Aspas (57.), Orellana (84.), Deyverson (63.), Lopez (66.), Morales (89.)

Baranyai Balázs